Keresés a Bibliában

11amikor mindenki eljön Izraelből, hogy megjelenjék az Úr, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet majd az Úr kiválaszt, olvasd fel ennek a törvénynek az igéit egész Izrael előtt fülük hallatára. 12Gyűjtsd egybe az egész népet, a férfiakat, az asszonyokat, a gyermekeket s a jövevényeket, akik kapuidon belül tartózkodnak, hogy hallják és megtanulják, s féljék az Urat, a ti Isteneteket, s megtartsák, s teljesítsék ennek a törvénynek minden igéjét. 13Gyermekeik is, akik most még nem ismerik, hallják, hogy féljék az Urat, az ő Istenüket minden időben, míg csak élnek azon a földön, amelynek elfoglalására átkelsz a Jordánon.«
14Majd azt mondta az Úr Mózesnek: »Íme, közel van halálod napja. Hívd elő Józsuét, s álljatok fel a bizonyság sátrában, hogy közöljem vele megbízásomat.« Elment tehát Mózes és Józsue, s felálltak a bizonyság sátrában. 15Akkor ott megjelent az Úr egy felhőoszlopban, amely megállt a sátor ajtajában.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

31,14 Isten maga jelöli ki Józsuét vezérül (az 1-8 versek szerint Mózes).