Keresés a Bibliában

18 1A papoknak, a levitáknak, mindazoknak, akik ebből a törzsből valók, ne legyen osztályrészük s örökségük, mint a többi izraelitának, hanem az Úr tűzáldozataiból és ajándékaiból éljenek. 2Semmi mást ne kapjanak testvéreik birtokából, mert maga az Úr az ő örökségük, amint megmondta nekik.
3A következő legyen a papok járandósága a néptől, azoktól, akik áldozatot mutatnak be, akár marhát, akár juhot vágnak: a papnak adják a lapockát meg a gyomrot; 4őt illesse a gabonának, a bornak és az olajnak a zsengéje, a juhnyírásból a gyapjú első része, 5mert őt választotta ki az Úr, a te Istened valamennyi törzsed közül, hogy az Úr nevének szolgálatában álljon, ő és fiai mindörökké.
6Ha egy levita eljön városaid valamelyikéből, bármelyikből, egész Izraelben, ahol lakik, s oda akar menni, s arra helyre kívánkozik, amelyet majd az Úr kiválaszt: 7éppúgy szolgálhat az Úr, az ő Istene nevében, mint többi levitatestvére, aki abban időben az Úr előtt áll. 8Az eledelekből ugyanakkora részt nyerjen, mint a többiek, azon kívül, ami a városában levő atyai örökségből illeti.
9Ha majd bemégy arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, vigyázz, ne akard utánozni azoknak a nemzeteknek az utálatosságait. 10Ne akadjon közötted, aki fiát vagy lányát átviszi a tűzön, hogy megtisztítsa, vagy aki jósoktól tudakozódik, aki álmokat s jeleket magyaráz, ne legyen varázsló, 11se bűbájos, se aki ördöngösöktől vagy jósoktól kér tanácsot, se aki halottaktól kérdez igazságot. 12Mindezt ugyanis utálja az Úr, s az effajta vétkekért törli el azokat a nemzeteket utadból. 13Légy tökéletesen és fogyatkozás nélkül az Úrral, a te Isteneddel. 14Azok a nemzetek, amelyek földjét majd elfoglalod, varázslókra és jósokra hallgatnak: téged azonban másképp teremtett az Úr, a te Istened.
15Prófétát támaszt neked az Úr, a te Istened a te saját nemzetségedből s a te testvéreid közül, úgy, mint engem: arra hallgass. 16Azt kérted ugyanis az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, amikor együtt volt a gyülekezet: ‘Ne halljam tovább az Úrnak, az én Istenemnek szavát, s ne lássam tovább ezt a felette nagy tüzet, hogy meg ne haljak.’ 17Erre azt mondta az Úr nekem: ‘Jól mondták mindezt. 18Prófétát támasztok majd nekik a testvéreik közül, hozzád hasonlót, s annak a szájába adom szavaimat, hogy elmondja nekik mindazt, amit parancsolok nekik. 19Aki az ő szavára, amelyet az én nevemben szól, hallgatni nem akar, azon majd én bosszút állok. 20Viszont a prófétát, aki elkapatja magát, s olyat mer szólni nevemben, amit én nem parancsoltam neki, hogy mondjon, vagy más istenek nevében szól, azt meg kell ölni.’ 21Ha erre te magadban gondolkodva azt feleled: ‘Miről tudom megismerni azt az igét, amelyet nem az Úr mondott?’ 22Ez legyen a jeled: Amit a próféta az Úr nevében megjövendöl és nem következik be, azt nem mondta az Úr, hanem lelke elkapatottságában maga a próféta koholta; ne félj tehát tőle!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

18,6 Minden levitának jogában áll a jeruzsálemi templomban szolgálni, és az áldozatokból részesedni.

18,9 A környező népek varázslóival és kuruzslóival ellentétben Izraelnek Mózeshez hasonló prófétái vannak. A szöveget később jövendölésként értelmezték a végső idők Prófétájáról.

18,21 A csodák sem biztos jelei az igazi prófétának (vö. MTörv 13,2-3).

Előző fejezet Következő fejezet