Keresés a Bibliában

21Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte, mielőtt anyja méhében fogantatott.
22Mikor pedig elteltek tisztulásuk napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 23amint az Úr törvényében írva van: »Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve«, (Kiv 13,2.12) 24és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: »Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát«. (Lev 12,8) 25Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta. 26A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. 27Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, 28karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt:

29»Most bocsátod el, Uram, szolgádat
a te igéd szerint békességben,

30mert látták szemeim
üdvösségedet,

31melyet minden nép
színe előtt készítettél,

32világosságul a nemzetek megvilágosítására
és dicsőségére népednek, Izraelnek«.

33Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. 34Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: »Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak 35– és a te lelkedet tőr járja át –, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.«
36Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; 37nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. 38Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte Istent, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.
39Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, a városukba, Názáretbe. 40A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

2,27 Szülei: József nevelőapja Jézusnak, Mária pedig test szerinti anyja. Amint ez a zsidóknál ilyen esetben is szokás volt, az evangélista Józsefet és Máriát Jézus szüleinek nevezi, miután már világosan elbeszélte, hogy Jézus Máriától szűzen született (1,34-35).