Keresés a Bibliában

14A templomban ökör-, juh- és galambkereskedőket talált, s az odatelepedett pénzváltókat. 15Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta. 16A galambárusoknak pedig azt mondta: »Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!« 17Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van: »Emészt engem a buzgóság házadért«. (Zsolt 69,10) 18A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: »Milyen csodajelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?« 19Jézus azt felelte nekik: »Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!« 20A zsidók erre így szóltak: »Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?« 21De ő a saját testének templomáról mondta ezt. 22Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak, és a szónak, amelyet Jézus mondott.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

2,18 A zsidók tudni akarják, hogy kitől kapott felhatalmazást, hogy intézkedjék az Isten házában. Jézus azt válaszolja, hogy hatalmának bizonyítékaként saját feltámadása fog szolgálni, miután testének templomát lerombolták ütlegeléseikkel és a keresztrefeszítéssel.