Keresés a Bibliában

16Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust.
17Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. 19Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a keresztre helyeztette. Ez volt ráírva: »A Názáreti Jézus, a zsidók királya.« 20Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, latinul és görögül volt írva. 21A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: »Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ‘A zsidók királya vagyok’!« 22Pilátus azt felelte: »Amit írtam, azt megírtam!«
23A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve.

24Ezért azt mondták egymásnak: »Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!« Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól:
A katonák tehát ezt tették.
»Elosztották maguk között ruháimat,
és köntösömre sorsot vetettek«
.

(Zsolt 22,19)

KNB SZIT STL BD RUF KG