Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

13 1Mivel Józsue már öreg és élemedett korú volt, azt mondta neki az Úr: »megöregedtél és koros vagy és igen terjedelmes föld maradt hátra, amely még nincs kisorsolva: 2tudniillik a filiszteusok egész Galileája és az egész Gessúri, 3az Egyiptomot öntöző Zavaros folyótól kezdve észak felé egészen Akkaron határáig, Kánaán földjének az a része, amely az öt filiszteus fejedelemségre, a gázaiakra, az asdódiakra, az askaloniakra, a getiekre, az akkaroniakra oszlik, 4s amelytől délre a hivviták vannak; továbbá Kánaán egész földje, meg a szidoniak Meárája egészen Afekáig és az amoriták határáig, 5s ennek véghelyei, valamint a Libanon keleti vidéke, Baálgádtól, amely a Hermon hegye alatt van, egészen addig, amerre Hamatba járnak, 6mindazoknak a vidéke, akik a hegyen laknak, a Libanontól egészen Miszrefót vizéig, s akik mindnyájan szidoniak. Én majd eltörlöm őket Izrael fiainak színe elől: kerüljön tehát földjük Izrael örökségének részei közé, amint megparancsoltam neked, 7és oszd el most ezt a földet a kilenc törzsnek és Manassze ezen fél törzsének birtokul.«
8Rúben és Gád már megkapták földjüket, amelyet Mózes, az Úr szolgája adott nekik, a Jordán folyón túl, a keleti oldalon: 9Ároertől kezdve, amely az Arnon patak partján és a patakvölgy közepén fekszik, Medebának egész síkságát Dibonig, 10és Szihonnak, az amoriták azon királyának, aki Hesbonban uralkodott, valamennyi városát egészen Ammon fiainak határáig, 11továbbá Gileádot meg a gessúriták és a makátiták határát, meg az egész Hermon hegyet és az egész Básánt Szálkáig, 12Ógnak egész básáni birodalmát. Ez Astarótban és Edráiban uralkodott, ő volt már csak hátra a refaiták maradékaiból, amikor Mózes megverte és eltörölte őket. 13Csak a gessúritákat és a makátitákat nem akarták elveszíteni Izrael fiai, s így azok Izrael között maradtak mind a mai napig.
14Lévi törzsének Mózes nem adott birtokot, mert annak örökségét az Úrnak, Izrael Istenének tűzáldozatai és áldozati ajándékai alkotják, amint mondta neki.
15Rúben fiai törzsének tehát Mózes adott birtokot nemzetségeikhez mérten. 16Az ő területük lett Ároertől kezdve, amely az Arnon patak partján s ugyanazon patak völgyének közepén fekszik: az egész síkság, amely Medebára visz, 17meg Hesbon s ezek valamennyi helysége, amely a síkságon van: Díbon, Bámótbaál, Baálmeon városa, 18Jássza, Kedimót, Mefaát, 19Kirjátaim, Szabáma, Ceret-Saar a völgy mellett fekvő hegyen, 20Bétfegor, Piszga lejtői, Bétjesimót 21és a síkság valamennyi városa; mindez Szihonnak, az amoriták azon királyának a birodalma volt, aki Hesbonban lakott s akit Mózes a mádiánita fejedelmekkel, Hivvitával, Rekemmel, Szúrral, Húrral és Rebével, Szihon vezéreivel, annak a földnek lakóival együtt megvert; 22Bálámot, Beor fiát, a jóst is megölték Izrael fiai karddal, a többi megöltekkel együtt. 23Rúben fiainak határa a Jordán folyó lett. Ez a rúbeniták birtoka, nemzetségeikhez mérten, ezek városaik és falvaik.
24Gád törzsének és fiainak is adott Mózes birtokot, nemzetségeikhez mérten; ennek ez a felosztása, 25területe: Jázer, tovább Gileád valamennyi városa, meg Ammon fiai földjének a fele addig az Ároerig, amely Rábbával szemben van 26és Hesbontól Rámót-Maszféig és Bétóninig és Maniámtól Debir határáig, 27a völgyben pedig Béthárán, Bétnemra, Szukkót, Száfon – Szihon heseboni király országának többi része. Ennek is a Jordán a határa, egészen a Kinneret tengernek a Jordánon túl a keleti oldalon levő széléig. 28Ez Gád fiainak, nemzetségeikhez mért birtoka, ezek a városok és falvaik.
29Manassze törzse felének és fiainak is adott birtokot, nemzetségeikhez mérten. 30Ennek területe lett Maniámtól kiindulva az egész Básán, azaz Ógnak, Básán királyának egész országa, így Jaír valamennyi faluja, amely Básánban van, hatvan város, 31és Gileádnak a fele és Astarót és Edrái, Óg básáni országának fővárosai. Ezt adta Mózes – Mákir, Manassze fia fiainak, Mákir fiai felének, nemzetségeikhez mérten.
32Ezt a birtokot osztotta ki Mózes Moáb mezőségén, a Jordánon túl, a keleti oldalon, Jerikóval szemben. 33Lévi törzsének nem adott birtokot: mert annak az Úr, Izrael Istene a birtoka, amint mondta neki.