Keresés a Bibliában

16Mivel pedig tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite, és nem a törvény cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg.
18Mert ha ismét felépítem azt, amit leromboltam, önmagamat teszem törvényszegővé.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

2,18 Törvényszegővé: ha felépítem, amit leromboltam, vagyis ha visszatérek a törvényhez, amit elhagytam, elismerem, hogy hibáztam. Péter tulajdonképpen ezt tette, amikor nem állt ki meggyőződése mellett (12.v.).


12 1Kérlek tehát benneteket, testvérek, Isten irgalmasságára, hogy adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen a ti ésszerű istentiszteletetek. 5ugyanúgy vagyunk sokan egy test Krisztusban; egyenként pedig egymásnak tagjai. 13támogassátok a szenteket szükségleteikben; gyakoroljátok a vendégszeretetet!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

12,1 Ésszerű: Istennek olyan tisztelete, amely értelmes voltunknak megfelel. Értelmünket a Teremtőtől kaptuk, istentiszteletünket ezért egész értelmes valónkkal ki kell fejeznünk: értelmünkkel, akaratunkkal, külső cselekedeteinkkel, egész életünkkel.


15S Krisztus békéje, amelyre meghívást kaptatok egy testben, uralkodjék a szívetekben! Legyetek hálásak!

KNB SZIT STL BD RUF KG