Keresés a Bibliában

2 1És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2amelyekben jártatok egykor ennek a világnak szokása szerint, a levegőben uralkodó fejedelemnek engedelmeskedve, annak a léleknek, amely most a hitetlenség fiaiban működik. 12Akkoriban Krisztus nélkül éltetek, idegenek voltatok Izrael közösségétől, kívül álltatok az ígéret szövetségein, remény nélkül és Isten nélkül éltetek ezen a világon. 13Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. 18Sötétség borult az értelmükre, az istenes élettől elidegenedtek a bennük levő tudatlanság miatt, amely szívük megátalkodottságának következménye.

KNB SZIT STL BD RUF KG


7mivel a test törekvése ellenszegülés az Istennek, mert nem veti alá magát Isten törvényének, hiszen nem is képes rá.

KNB SZIT STL BD RUF KG


2Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek – azért, mert nem kértek. 4Ti házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek?
Aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek. 19Testvéreim! Ha valaki közületek eltéved az igazságtól, és valaki megtéríti őt,

KNB SZIT STL BD RUF KG