Keresés a Bibliában

2Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
19és milyen mérhetetlenül nagy az ő ereje fölöttünk, akik hiszünk. Hatalmas erejének hatékonyságát 3 1Ezért vagyok én, Pál, Krisztus Jézus foglya értetek, a nemzetekhez tartozókért. 5amely más nemzedékek idejében nem volt ismert az emberek fiai előtt, úgy ahogyan most a Lélek által kijelentette szent apostolainak és prófétáinak:

KNB SZIT STL BD RUF KG


29Ezért fáradozom és küzdök az ő erejének segítségével, amely hatékonyan működik bennem.

KNB SZIT STL BD RUF KG


15Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. 18Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, azaz a testemben; mert megvan bennem az akarat a jóra, de a jót megtenni nem tudom.

KNB SZIT STL BD RUF KG