Keresés a Bibliában

14és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki,
hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon,
és hatalma örök hatalom legyen,
amely meg nem szűnik,
és országa olyan, amely el nem pusztul.

KNB SZIT STL BD RUF KG


1 1Mivel már sokan megkísérelték rendben elbeszélni a köztünk végbement eseményeket, 2amint előadták azt nekünk azok, akik kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, 3jónak láttam én is, miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrendben leírni, 4hogy jól megismerd azon dolgoknak bizonyosságát, amelyekre téged oktattak.
5Volt Heródesnek, Júdea királyának napjaiban egy Zakariás nevű pap, Ábia papi osztályából. A felesége Áron leányai közül volt, és Erzsébetnek hívták. 6Mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek az Úrnak minden parancsa és rendelése szerint. 7De nem volt gyermekük, minthogy Erzsébet magtalan volt, és már mindketten előhaladott korban voltak. 8Történt pedig, hogy amikor osztályának rendjében papi szolgálatot teljesített az Isten előtt, 9s a papi szolgálat rendje szerint sorsvetés útján rá került a tömjénezés sora, bement az Úr templomába, 10miközben az egész népsokaság kívül imádkozott az illatáldozat órájában. 11Akkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt a tömjénoltár jobb oldalán. 12Ennek láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. 13Az angyal ezt mondta neki: »Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni. (Ter 17,19) 14Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. 15Mert nagy lesz az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. (Szám 6,3; Bír 13,4) 16Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. 17Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak.« (Mal 3,23-24) 18Ekkor Zakariás megkérdezte: »Hogyan győződjem meg erről? Hiszen én öreg vagyok, és a feleségem is előrehaladott már napjaiban.« 19Az angyal ezt felelte neki: »Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy szóljak hozzád, és ezt az örömhírt meghozzam neked. 20De íme, megnémulsz, és nem tudsz beszélni addig a napig, amikor ezek megtörténnek, mivel nem hittél szavaimnak, amelyek a maguk idejében beteljesednek.«
21Ezalatt a nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy késik a templomban. 22Amikor pedig kijött, nem tudott szólni hozzájuk, és megértették, hogy látomást látott a templomban; ő pedig intett nekik és néma maradt.
23Amikor azután elteltek szolgálatának napjai, visszament a házába. 24E napok után Erzsébet, a felesége méhében fogant, s elrejtőzött öt hónapig, mondván: 25»Így cselekedett velem az Úr ezekben a napokban, amikor rámtekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.«
26Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, 27egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. 28Bement hozzá az angyal, és így szólt: »Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.« 29Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. 30Az angyal pedig folytatta: »Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. 31Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. (Iz 7,14) 32Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, 33és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége«.
(2 Sám 7,13; Iz 9,6)

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,1 Lukács a görög történetírókhoz hasonlóan ajánlással kezdi elbeszélését. Ebben említést tesz arról is, hogy milyen alaposan utánajárt az elbeszélt dolgoknak. – Teofil: személye ismeretlen számunkra. Mivel a név jelentése »istenszerető«, vonatkozhat minden keresztényre.

1,8 A jeruzsálemi templomban naponta sorshúzással döntötték el, hogy ki végezze az egyes papi teendőket. Ezen a napon Zakariás végezheti a legfontosabb szertartást, a tömjénáldozatot az illatáldozat oltárán. A nép eközben kint várakozott az áldásra, amelyet a szertartás befejeztével a pap adott (Szám 6,24-26).

1,27 Mária is Dávid házából származott, nem csak József (vö. 1,32). – Mária: gyakori név a zsidóknál, jelentéséről sok könyvet írtak már. A legvalószínűbb jelentések: (Istentől) Szeretett és Úrnő.

1,28 Az angyal nagy tisztelettel és csodálattal szólítja meg Máriát, aki által megvalósul a Szentháromság legcsodálatosabb kegyelme. Üdvözlő szavai érzékeltetik, hogy emberi teremtménnyel milyen szép, nemes és nagy dolog történhet. Ezt az üdvözlést egészíti ki Erzsébet (42. v.), s ezeket ismételjük az »Üdvözlégy Máriá«-ban.