Keresés a Bibliában

7 1A főpap erre megkérdezte tőle: »Csakugyan így áll a dolog?« 2Ő pedig azt felelte: »Férfiak, testvérek és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, midőn Mezopotámiában tartózkodott, és mielőtt Háránba költözött. 3Így szólt hozzá: ‘Menj ki földedről és rokonságodból, s jöjj arra a földre, amelyet mutatok neked’. (Ter 12,1) 4Erre elhagyta a káldeaiak országát, és Háránba költözött. Innen pedig atyja halála után áthozta őt erre a földre, amelyen ti laktok most. 5Nem adott ugyan belőle neki talpalatnyi örökséget sem, de megígérte, hogy birtokul adja neki és utódainak őutána, bár nem volt még fia. (Ter 12,7) 6Isten ezt mondta neki: ‘Az ő utóda hontalanként fog lakni idegen földön, szolgaságba hajtják és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. 7De én – mondja az Úr – megítélem a nemzetet, amelynek szolgái lesznek, azután majd kivonulnak és szolgálni fognak nekem ezen a helyen’. (Ter 15,13-14; Kiv 3,12) 8Egyben megkötötte vele a körülmetélés szövetségét. Ábrahámnak így lett a fia Izsák, akit körülmetélt a nyolcadik napon, Izsáké pedig Jákob, Jákobé meg a tizenkét pátriárka. 9A pátriárkák irigységből eladták Józsefet Egyiptomba, de Isten vele volt, (Ter 37,11.28; 39,2) 10s kiragadta őt minden viszontagságából. Kegyelmet s bölcsességet adott neki a fáraónak, Egyiptom királyának a színe előtt, úgyhogy az megtette őt kormányzónak Egyiptom fölé és a tulajdon egész háza fölé. (Ter 39,21; 41,37-44; Zsolt 105,21) 11Akkoriban éhínség és nagy nyomorúság sújtotta egész Egyiptomot és Kánaánt, s atyáink nem találtak élelmet. 12Mikor azonban Jákob meghallotta, hogy Egyiptomban van gabona, elküldte atyáinkat első ízben; 13a második alkalommal a testvérei megismerték Józsefet, és a fáraó előtt kitudódott a származása. 14József erre érte küldött és elhivatta atyját, Jákobot és egész rokonságát, hetvenöt lelket. 15Jákob tehát lement Egyiptomba, s aztán ő és atyáink meghaltak. 16Átvitték őket Szíchembe, és eltemették a sírba, amelyet Ábrahám vett meg ezüstpénzen a szichemi Hámor fiaitól.
(Ter 33,18-19) 17Mikor azonban elközelgett az ígéret ideje, amelyet Isten Ábrahámnak adott, a nép gyarapodott és sokasodott Egyiptomban, 18amíg másik király nem támadt Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. 19Ez álnok módon bánt a népünkkel. Azzal sújtotta atyáinkat, hogy ki kellett tenniük csecsemőiket, hogy életben ne maradjanak. 20Abban az időben született Mózes, akit Isten kedvelt. Három hónapig apja házában táplálták. 21Mikor azután kitették, a fáraó lánya felvette, és felnevelte saját fia gyanánt. 22Mózes így oktatást kapott az egyiptomiak minden bölcsességében, és hatalmas lett szavaiban és tetteiben. 23Mikor pedig betöltötte negyvenedik évét, feltette szívében, hogy meglátogatja a testvéreit, Izrael fiait. 24Amikor meglátta, hogy egyikük méltatlanságot szenved, a védelmére kelt, és bosszút állt az igazságtalanságot szenvedőért azzal, hogy megölte az egyiptomit. 25Azt hitte ugyanis, hogy testvérei megértik, hogy Isten az ő keze által ad nekik szabadulást, ám azok nem értették meg. 26Másnap megjelent köztük, amikor éppen perlekedtek, és békítgette őket: ‘Férfiak, ti testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?’ 27De az, aki bántalmazta felebarátját, eltaszította őt, és így szólt: ‘Ki tett téged följebbvalóvá és bíróvá fölénk? 28Csak nem akarsz megölni, ahogy megölted tegnap az egyiptomit?’ 29Mikor Mózes meghallotta ezt a beszédet, elmenekült, és jövevény lett Midián földjén, ahol két fia született.
(Kiv 2,15)

KNB SZIT STL BD RUF KG