Keresés a Bibliában

17 1Volt abban az időben egy Efraim hegységéről való ember, akit Míkajehunak hívtak. 2Ez azt mondta anyjának: »Az az ezerszáz ezüst, amelyet elvettek tőled, és amely miatt fülem hallatára esküdöztél, íme, az én birtokomban, nálam van.« Ő így felelt neki: »Áldjon meg az Úr, fiam!« 3Erre ő visszaadta anyjának, aki így szólt hozzá: »Az Úrnak akarom szentelni és ajánlani ezt az ezüstöt, úgy, hogy fiam vegye el kezemből és csináljon belőle faragott és öntött képet: oda is adom most neked.« 4Erre ő visszaadta anyjának, az pedig vett kétszáz ezüstöt, s odaadta az ezüstművesnek, hogy készítsen belőle faragott és öntött képet. Ez aztán Míka házába került. 5Ő ott egy kis hajlékot is elkülönített Isten tiszteletére, és efódot meg teráfokat, vagyis papi ruhákat és bálványokat készített. Felavatta egyik fiának kezét, s az papja lett neki. 6Azokban a napokban ugyanis nem volt király Izraelben, hanem mindenki azt cselekedte, amit jónak látott.
7Volt továbbá egy másik, Júda Betleheméből és nemzetségéből való ifjú, aki levita volt, de ott lakott. 8Ez kivándorolt Betlehem városából, s idegenként ott akart letelepedni, ahol alkalmas helyet talál magának. Amikor aztán útján Efraim hegységére érkezett, s egy kissé betért Míka házába, 9az megkérdezte tőle, hogy honnan jön. Ő ezt felelte: »Levita vagyok, Júda Betleheméből, s megyek, hogy letelepedjem valahol, ahol lehet, s ahol azt hasznosnak látom.« 10Azt mondta erre Míka: »Maradj nálam, s légy atyám és papom; esztendőnként tíz ezüstöt, egy váltó ruhát s ellátást adok érte neked.« 11Ő beleegyezett, ott maradt az embernél, s úgy számított nála, mint fiai egyike. 12Míka fel is avatta kezét, s az ifjút tette meg papjának, 13s azt mondta: »Most tudom, hogy jót fog tenni velem az Úr, mert levita nemzetségű papom van.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

17,1 Dán törzsének letelepedését és a dáni szentély istenszobrának eredetét mondja el a történet. A szobrot I. Jeroboám király (Kr. e. 931-910) egy borjúra cseréltette ki, amikor Dánt hivatalos királyi szentéllyé emelte.

17,1 Az eseményeket az elbeszélő negatívan ítéli meg: ilyesmi csak a királyság előtti időkben történhetett, amikor mindenki azt tette, amit akart.

17,2 Akitől valamit elloptak, az átkot mondott, hogy a tolvaj – félve az átok bekövetkeztétől – visszaadja, amit ellopott.

17,5 Vö. Kiv 28,41; 29,9.24. Az efód és a terafim Isten megkérdezésére való kultusztárgyak (vö. Bír 8,24-27).

17,7 Csak egy levita pap szolgálata által válik a szentélyben folyó kultusz érvényessé.

17,10 Az »atya« a kultuszban tisztséget viselő személy tiszteletteljes megszólítása.

Előző fejezet Következő fejezet