Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

13

1 Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete,
akik nem tudták a látható javakból megismerni azt, aki van,
s a műveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót,

2hanem a tüzet, vagy a szelet, vagy az iramló levegőt,
vagy a csillagok körét, vagy a víz árját,
vagy a napot s a holdat tartották
világot kormányzó isteneknek.

3Ha már ezeket isteneknek gondolták,
mert szépségük elbájolta őket,
tudhatták volna, mennyivel kiválóbb ezek ura,
hiszen a szépség szerzője alkotta mindezeket.

4Ha pedig megcsodálták ezek erejét és tevékenységét,
megérthették volna, hogy alkotójuk még erősebb,

5mert a teremtmények nagyságából, szépségéből
nyilván meg lehet ismerni azok teremtőjét.

6De ezek ellen még csak kevesebb a kifogás,
mert ők talán csak tévednek,
miközben Istent keresik, és meg akarják találni.

7Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak, s azokat vizsgálják,
megejti őket azok látása,
mert annyira szép, amit látni lehet!

8Ezeknek azonban még sincs mentségük,

9mert, ha tudásban annyira vitték,
hogy át tudták kutatni a világot,
ennek urát ugyan miért nem tudták előbb megtalálni?

10De boldogtalanok azok, és holt dolgokba vetik reményüket,
akik emberi kéz művét hívják isteneknek,
a mesterséges alkotást aranyból, ezüstből, az állatok képeit,
vagy haszontalan követ, régi kéz munkáját.

11Így, amikor a fafaragó alkalmas törzset vág az erdőből,
gondosan lehántja egész kérgét,
majd hozzáértő szorgalommal
hasznos holmit készít az élet szolgálatára,

12a munka hulladékát étel készítésére fordítja,

13ami pedig megmarad belőle, és semmire sem alkalmas:
a görbe és görcsökkel telenőtt fát
üres idejében szorgalmasan kifaragja,
gondos művészettel alakot ad neki,
és ember képére formálja,

14vagy valami hitvány állathoz szabja.
Bevonja vörös agyaggal, pirosra keni pirosítóval,
és minden foltját befesti,

15aztán hozzáillő hajlékot készít,
a falra illeszti és vassal megerősíti.

16Tehát gondját viseli, hogy le ne essen,
mert tudja, hogy az nem tud magán segíteni,
hiszen csak képmás, és segítségre szorul.

17Amikor pedig vagyonáért, gyermekeiért
és feleségéért fogadalmat tesz és imádkozik,
nem restell szólni ahhoz, ami lélek nélkül van,

18az erőtlenhez könyörög egészségért,
a holthoz esedezik életért,
s a gyámoltalanhoz fordul segítségért,

19szerencsés utat kér attól, ami lábát sem tudja mozdítani,
keresetéért, munkájáért és minden ügye sikeréért
ahhoz könyörög, ami semmire sem képes.