Keresés a Bibliában

6Ugyanakkor Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki rendetlenül él, és nem a szerint a hagyomány szerint, amelyet tőlünk kapott. 7Jól tudjátok, miként kell minket követni, éspedig abban, hogy nem viselkedtünk köztetek rendetlenül, 8nem ettük ingyen senki kenyerét, hanem megdolgoztunk érte, fáradsággal, éjjel-nappal munkálkodva, hogy ne legyünk terhére egyikteknek sem. 9Nem mintha nem lett volna jogunk hozzá, hanem hogy magunkat követendő példakép gyanánt állítsuk elétek. 10Amikor ugyanis még nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. 11Hallottuk azonban, hogy egyesek izgágán élnek köztetek, nem dolgoznak semmit, és hiábavalóságokkal töltik idejüket. 12Az ilyeneknek meghagyjuk, és könyörgünk nekik az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy csöndben munkálkodva, a saját kenyerüket egyék.
13Ti pedig testvérek, ne hagyjatok fel a jócselekedetekkel!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

3,6 Rendetlenül él: Pál azt akarja mondani, hogy tétlenül, lustálkodva. Mondanivalóját saját példájával világítja meg: ő sem vonta ki magát a munka rendje alól, amely mindenkire vonatkozik, ti. hogy senki ne egye ingyen mások kenyerét.