14 ¹Három esztendő elmúltával aztán Júdás és a társai arról értesültek, hogy Demetriosz, Szeleukosz fia hatalmas sereggel és hajóhaddal befutott Tripolisz kikötőjébe, megszállta a kedvező helyeket, ²és elfoglalta az országot Antióchosztól meg hadvezérétől, Líziásztól. ³Egy bizonyos Alkímosz pedig, aki egyszer már főpap volt, de a pogányokkal való keveredés idején önként beszennyezte magát, mivel úgy látta, hogy másképpen nem tud érvényesülni és hozzáférkőzni az oltárhoz, ⁴a százötvenedik esztendőben Demetriosz elé járult. Vitt neki aranykoszorút, pálmalevelet és olajágakat, amelyek úgy néztek ki, mintha a templomból lennének. Aznap azonban még csendben maradt. ⁵De jó alkalom nyílt esztelensége számára akkor, amikor Demetriosz meghívta a tanácsba és megkérdezte tőle, milyen dolgokkal és tervekkel foglalkoznak a zsidók. ⁶Erre ő így felelt: »Azok, akiket a zsidók haszidoknak hívnak, és akiknek Makkabeus Júdás a vezérük, háborúra uszítanak, lázadásokat szítanak, és nem engedik, hogy az ország nyugalomban maradjon. ⁷Engem is csalárdul megfosztottak atyáim méltóságától – a főpapságról beszélek –, és azért jöttem ide, ⁸hogy elsősorban hűségesen szolgáljam a királyt, másodsorban pedig gondoskodjam polgártársaimról is. Egész népünk ugyanis nem csekély mértékben szenved az ő elvetemültségük miatt. ⁹Kérlek azért, királyom, érdeklődj közelebbről az egyes dolgok iránt, és mindenfelé annyira ismeretes emberiességeddel tedd magadévá az országnak és a népnek az ügyét. ¹⁰Amíg ugyanis életben van Júdás, addig lehetetlen, hogy békességben legyen az ország.«
¹¹E beszéd végeztével a többi barátja, akik Júdás ellenségei voltak, még jobban felizgatták Demetrioszt. ¹²Erre az legott elküldte Nikánort, az elefántok felügyelőjét vezérnek Júdeába ¹³azzal a paranccsal, hogy Júdást fogja el, a társait pedig szórja szét, és tegye meg Alkímoszt a fölséges templom főpapjává. ¹⁴Erre azok a pogányok, akik elmenekültek Júdás elől Júdeából, csapatostul csatlakoztak Nikánorhoz, abban a reményben, hogy a zsidók nyomorgatása és veresége nekik javukra fog szolgálni.
¹⁵Mikor a zsidóknak hírül vitték Nikánor közeledtét és a pogányok egybesereglését, port szórtak fejükre és Ahhoz könyörögtek, aki arra választotta ki népét, hogy örökre megtartsa, és nyilvánvaló jelekkel megoltalmazza osztályrészét. ¹⁶A vezér parancsára aztán tüstént felkerekedtek és Desszau váránál találkoztak. ¹⁷Simon, Júdás testvére Nikánorral került szembe, de az ellenség hirtelen csöndességétől megrettenve kitért előle.
¹⁸Nikánor ennek ellenére sem merte véres ütközetben kierőszakolni a döntést, mert hallott Júdás társainak bátorságáról és arról a hősiességről, amelyet a hazáért vívott harcokban tanúsítottak. ¹⁹Ezért előre küldte Pozidónioszt, Teodotoszt és Matatiást, hogy békejobbot nyújtsanak és kapjanak. ²⁰Miután sokáig tanácskoztak erről, és a vezér a sereggel is közölte a dolgot, mindnyájan egyhangúlag úgy határoztak, hogy bele kell egyezni a békekötésbe. ²¹Kijelöltek tehát egy napot, hogy azon titkos tárgyalást folytassanak egymással. Erre széket hoztak mindegyiküknek és felállították nekik. ²²Júdás közben kiadta a parancsot, hogy alkalmas helyeken fegyveresek legyenek készenlétben, arra az esetre, ha az ellenség részéről valami hirtelen baj fenyegetne. A tárgyalás azonban zavartalanul folyt le. ²³Majd Jeruzsálemben időzött Nikánor, de semmi igaztalan dolgot sem cselekedett, sőt elbocsátotta az összegyűjtött csapatokat is. ²⁴Júdást mindenkor szívből kedvelte. Jóindulattal volt a férfi iránt, ²⁵és azt tanácsolta neki, hogy vegyen feleséget és nemzzen fiúkat. Ő meg is házasodott, békében élt, és jó viszonyban voltak egymással.
²⁶Mikor Alkímosz az ő kölcsönös barátságukról és szövetségükről értesült, elment Demetrioszhoz, és ezt jelentette: Nikánor az ellenséghez húz, mert az ország ellen fondorkodó Júdást jelölte ki utódjának. ²⁷A király erre haragra lobbant, és a gonosz rágalmaktól indíttatva írt Nikánornak és kijelentette, hogy nagyon neheztel a barátságos szerződés miatt; ezért elrendeli, hogy Makkabeust bilincsbe verve küldje azonnal Antióchiába. ²⁸Mikor ezt Nikánor megtudta, nagyon zavarba jött, mert nehezére esett érvénytelennek nyilvánítania a megállapodást, hiszen az az ember semmiféle jogtalanságot nem követett el ellene. ²⁹Mivel azonban a királlyal szembeszállni nem lehetett, kereste az alkalmat, hogy végrehajtsa a parancsot. ³⁰Makkabeusnak azonban feltűnt, hogy Nikánor nyersebben bánik vele, és megszokott találkozásaik alkalmával merevebb a viselkedése vele szemben. Ebből megértette, hogy nem jelent jót számára ez a barátságtalanság. Ezért maga mellé vett néhányat övéi közül és elrejtőzött Nikánor elől. ³¹Mikor ez rájött, hogy az a férfi bátran túltett az eszén, elment a legdicsőbb és legszentebb templomhoz, és a papoknak, akik éppen a szokásos áldozatot mutatták be, kiadta a parancsot: adják ki neki azt a férfit. ³²Amikor azok esküvel erősítették, hogy nem tudják, hol van, akit keres, kiterjesztette kezét a templom felé, ³³megesküdött és mondta: »Ha ki nem adjátok nekem Júdást bilincsbe verve, a földdel teszem egyenlővé Istennek ezt a szentélyét, tövéből kiásom az oltárt, és Bakhusz atyának szentelem ezt a szent helyet.« ³⁴Ezeket mondta és eltávozott. A papok erre az ég felé terjesztették kezüket. Ahhoz kiáltottak, aki mindig oltalmazója volt nemzetüknek és így szóltak: ³⁵»Mindeneknek Ura, aki semmiben sem szűkölködsz! Te azt akartad, hogy lakóhelyül templomod legyen körünkben. ³⁶Nos tehát, te Szent, aki minden szentség Ura vagy, őrizd meg örökké szeplőtelenül ezt a hajlékot, amit csak tegnap tisztítottunk meg!«
³⁷Közben feljelentettek Nikánornál egy bizonyos Radzisz nevű férfit Jeruzsálem vénei közül, aki szerette a várost és jó hírnévnek örvendett. Nemesszívűségéért a zsidók atyjának nevezték. ³⁸Már hosszú idő óta eltökélt szándékkal ragaszkodott a zsidó szokásokhoz, és testestől-lelkestől híve maradt az állhatatos kitartásnak. ³⁹Mivel pedig Nikánor ki akarta mutatni gyűlöletét a zsidókkal szemben, ötszáz katonát küldött, hogy fogják el őt. ⁴⁰Azt gondolta ugyanis, hogy nagy csapást mér a zsidókra, ha őt kelepcébe csalja. ⁴¹Amikor aztán felkészült a csapat, hogy megrohanja a házát, bezúzza a kaput és tüzet vigyen oda, s már majdnem elfogták, ő a kardjába dőlt. ⁴²Nemeslelkűségében ugyanis inkább meg akart halni, mint gonosztevők kezére kerülni és származásához méltatlan bánásmódban részesülni. ⁴³Mivel azonban sietségében eltévesztette a döfést, a csapat pedig már benyomult az ajtókon, merészen a falra rohant és férfiasan levetette magát a csapat közé. ⁴⁴Ezek hirtelen utat engedtek zuhanásának, s ő nyakszirtjére esett. ⁴⁵Még mindig volt azonban benne élet. Hirtelen talpra ugrott, és bár erősen patakzott a vére, nagyon súlyos sebeiben átfutott a tömegen ⁴⁶s már-már elvérezve, egy kiugró sziklára állt, kitépte beleit, és azokat mindkét kezével a tömeg közé hajította. Közben pedig arra kérte az élet és a lélek Urát, hogy ezeket majd adja újra vissza neki. Így fejezte be az életét.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet