Keresés a Bibliában

4 1Csináltatott továbbá egy rézoltárt; hossza húsz könyöknyi, szélessége húsz könyöknyi, magassága pedig tíz könyöknyi volt.
2Megcsináltatta az öntött tengert is. Egyik szélétől a másik széléig tíz könyöknyi volt, s körös-körül kerek. Öt könyöknyi magas volt és harminc könyöknyi zsinór érte körül kerületét. 3Alatta ökörhöz hasonló alakok voltak és kívülről könyökönként tíz vésett cifrázat övezte két sorban a medence kerületét. Az ökrök öntve voltak, 4s a tenger tizenkét ökörre volt helyezve: három közülük északra, másik három nyugatra, másik három délre, a többi három keletre nézett. A tenger rájuk volt helyezve, a bikák hátsó része pedig a tenger alatt, befelé volt. 5Vastagsága egy tenyérnyi méretű volt, pereme olyan, mint a kehely pereme vagy a liliom kelyhe, háromezer bát fért bele.
6Csináltatott továbbá tíz rézüstöt: ötöt jobbra, ötöt balra helyeztetett el, hogy bennük mossák meg mindazt, amit egészen elégő áldozatul be szándékoznak mutatni; a tengerben ugyanis a papok mosakodtak.
7Elkészíttette a tíz arany mécstartót is a parancsolt forma szerint és elhelyezte őket a templomban, ötöt jobbra, ötöt balra. 8Csináltatott tíz asztalt is, s elhelyezte őket a templomban, ötöt jobbra, ötöt balra, továbbá száz arany csészét.
9Elkészíttette a papok udvarát is meg a nagy csarnokot s a csarnokhoz az ajtókat, utóbbiakat rézzel vonatta be. 10Majd elhelyeztette a tengert a jobb, a délkeleti oldalon.
11Elkészítette továbbá Hírám a fazekakat, a villákat és a csészéket és így elkészítette mindazt, amit a királynak az Isten háza számára csináltatnia kellett: 12vagyis a két oszlopot, az oszlopok tetején levő oszlopfőket, a hálószerű műveket az oszlopok tetején levő oszlopfők befedésére, 13a négyszáz gránátalmát s a két hálót, úgyhogy mindegyik hálóra két sor gránátalma kerüljön, az oszlopok tetején levő oszlopfők befedésére, 14megcsináltatta az állványokat is és az üstöket és ezeket rátették az állványokra, 15meg az egy tengert s a tenger alá a tizenkét ökröt, 16meg a fazekakat, villákat és csészéket. Mindezeket az eszközöket tiszta rézből csinálta Salamonnak Hírám, az ő mestere, az Úr háza számára. 17A Jordán vidékén öntette őket a király, agyagos földben, Szukkót és Száredáta között. 18Az edények mennyisége megszámlálhatatlan volt, úgyhogy nem is tudták a réz súlyát.
19Megcsináltatta Salamon az Isten házának valamennyi eszközét is, az arany oltárt, az asztalokat, a kenyereket, amelyeket ezekre tesznek, 20a színtiszta aranyból való mécstartókat is mécseseikkel együtt, hogy világítsanak a Szentek Szentje előtt annak rendje s módja szerint, 21és virágszerű díszeiket, mécseseiket s arany koppantóikat – mindez tiszta aranyból készült –, 22továbbá a tömjéntartókat, a tömjénezőket, a csészéket, a mozsarakat, színtiszta aranyból, és bevonatta a templom belső, azaz a Szentek Szentjébe vezető ajtóit, meg a templom külső ajtóit arannyal. Így készült el az egész mű, amelyet Salamon az Úr háza számára csináltatott.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

4,9 A Szentélybe csak a papok léphettek be, a nép nem, a Szentek Szentjébe pedig csak a főpap, az is csak egyszer egy évben. A hívek az udvarokban voltak a Templom csukott kapuja előtt. Az első, a belső udvar vagy oszlocsarnok a papok és leviták számára volt fenntartva, a nagy udvarban vagy külső oszlopcsarnokban tartózkodhatott a nép. Pogányok nem léphettek be a templom területére. A pogányok udvarát csak Heródes idejében alakították ki.

Előző fejezet Következő fejezet