Keresés a Bibliában

11Huszonegy esztendős volt Cidkija, amikor uralkodni kezdett, s tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. 12Azt cselekedte, ami gonosz az Úr, az ő Istene szeme előtt, s nem alázkodott meg Jeremiás próféta személye előtt sem, aki által az Úr ajka szólt hozzá.
13Nebukadnezár királytól is elpártolt, pedig ő Istenre eskette meg. Megkeményítette nyakát és szívét, s nem tért vissza az Úrhoz, Izrael Istenéhez. 14Sőt még a papok valamennyi elöljárója meg a nép is hűtlenül a nemzetek valamennyi undokságát követte, s megszentségtelenítette az Úr házát, amelyet az Úr magának szentelt Jeruzsálemben.
15Az Úr, atyáik Istene elküldte ugyan hozzájuk követeit, s a reggeli felkeléstől állandóan figyelmeztette őket, mert kímélni akarta népét s a maga lakóhelyét. 16De ők kigúnyolták Isten követeit, fel sem vették szavait, s kinevették prófétáit. Úgyhogy az Úr haragja végül is felgerjedt népe ellen és nem volt többé számukra mentség.
17Rájuk hozta ugyanis a kaldeusok királyát és kardélre hányatta az ifjaikat szentélyük házában. Nem könyörült meg ifjún, hajadonon, vénen avagy aggastyánon, hanem mindenkit a kezébe adott. 18Az Úr házának valamennyi edényét, a nagyokat és kicsiket egyaránt, valamint a templom, a király s a főemberek kincseit elvitette Babilonba. 19Az ellenség felgyújtotta az Isten házát, lerombolta Jeruzsálem falát, minden tornyát felégette és elpusztította minden drágaságát. 20Aki megmenekült a kardtól, azt Babilonba hurcolták. Ott szolgája lett a királynak és fiainak, amíg uralomra nem jutott a perzsák királya, 21hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott Jeremiás ajka által: ha a föld nem ünnepli meg szombatjait, elhagyatottságának egész ideje alatt szombatot tart, amíg el le nem telik a hetven esztendő.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

36,15 Isten egy családapához hasonlít, aki buzgón küldözgeti szolgáit, mert fiainak javát akarja.

36,17 Az Úr házának valamennyi edényét, a nagyokat és kicsiket egyaránt, valamint a templom, a király s a főemberek kincseit elvitette Babilonba.

36,21 A hetven év szolgaságot Jeremiás megjövendölte (Jer 25,11; 29,10).