Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

21 1Amikor aztán Jozafát aludni tért atyáihoz, eltemették melléjük a Dávid-városban, s fia, Jórám, lett a király helyette.
2Fivérei, Jozafát fiai, Azarja, Jáhiel, Zakariás, Azarja, Mikaél és Safátja voltak; ők Jozafátnak, Júda királyának fiai voltak. 3Atyjuk bőségesen megajándékozta őket ezüsttel, arannyal, jövedelemmel és júdabeli, megerősített városokkal, de a királyságot Jórámnak adta, mert ő volt az elsőszülöttje.
4Jórám át is vette atyja országát, de amikor megerősödött, karddal megölette valamennyi fivérét, sőt Izraelnek néhány fejedelmét is.
5Harminckét esztendős volt Jórám, amikor uralkodni kezdett, és nyolc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. 6Izrael királyainak útjain járt, úgy, ahogy Ácháb háza tette – Ácháb leánya volt ugyanis a felesége – s azt cselekedte, ami gonosz volt az Úr színe előtt. 7Mindazonáltal az Úr nem akarta elpusztítani Dávid házát, mert szövetséget kötött vele, s mert megígérte, hogy világosságot ad neki s fiainak minden időben.
8Az ő napjaiban fellázadt Edom, hogy ne kelljen továbbra is Júda alattvalójának lennie, és királyt állított magának. 9Jórám ugyan átment valamennyi vezérével és egész lovasságával, amely vele volt, és éjjel felkelt s megverte Edomot, amely őt körülvette, s lovassága minden vezérét, 10de Edom mégis elpártolt Júda uralmától; így is van mind a mai napig. Ugyanabban az időben pártolt el Libna is, hogy ne kelljen az ő keze alatt lennie. Ő ugyanis elhagyta az Urat, atyái Istenét, 11sőt magaslatokat épített Júda városaiban, és paráznaságba vitte Jeruzsálem lakóit s törvényszegésbe Júdát.
12Erre levelet hoztak neki Illés prófétától, amelyben ez állt: »Ezt üzeni az Úr, atyád, Dávid Istene: Mivel nem jártál Jozafátnak, atyádnak útjain s Ászának, Júda királyának útjain, 13hanem Izrael királyainak útjára léptél s paráznaságba vitted Júdát s Jeruzsálem lakóit, s utánoztad Ácháb házának paráználkodását, sőt megöletted atyád házát, a te fivéreidet, akik különbek voltak nálad: 14íme, az Úr súlyos csapást mér rád, népedre, fiaidra, feleségeidre és egész vagyonodra, 15te pedig súlyos bélbajba esel, úgy, hogy lassanként, naponként kimegy a beled.«
16Csakugyan az Úr felbőszítette Jórám ellen a filiszteusok és az etiópokkal határos arabok lelkét, 17azok felvonultak Júda földjére, és elpusztították azt. Elvitték egész vagyonát, amely a királyi palotában volt, azonfelül fiait és feleségeit, és nem maradt neki más fia, csak Joacház, a legkisebbik.
18Ezenfelül megverte őt az Úr gyógyíthatatlan bélbajjal is. 19S amíg nap napot követett s peregtek az idők szakaszai, két teljes esztendő múlt el. Így a hosszú betegségben elsorvadva, a beleit is kiadva, egyszerre vesztette el betegségét és életét, s meghalt szörnyű kínokban. Népe nem égetett neki a szokás szerint végtisztességül illatszereket, úgy, ahogy őseivel tette.
20Harminckét esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, és nyolc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, de a saját kedvét kereste. A Dávid-városban temették el, de nem a királyok sírboltjába.