⁸Történt pedig egy napon, hogy Elizeus keresztülment Sunámon. Volt azonban ott egy előkelő asszony, s az feltartóztatta, hogy étkezzék nála. Így aztán valahányszor arra járt, betért hozzá, hogy étkezzék. ⁹Erre az asszony azt mondta férjének: »Úgy veszem észre, hogy Istennek szent embere az, aki gyakorta erre jár mifelénk. ¹⁰Csináltassunk tehát neki egy kis tetőszobát, tegyünk bele neki ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ha hozzánk jön, ott ellehessen.«
¹¹Történt erre egy napon, hogy eljött és betért a tetőszobába, s ott megpihent. ¹²Majd azt mondta legényének, Giezinek: »Hívd elő azt a sunemi asszonyt.« Amikor előhívta, s az elébe állt, ¹³azt mondta legényének: »Mondd neki: Íme, gondosan elláttál minket mindennel. Mit akarsz, hogy cselekedjem neked? Van-e valami ügyed, s akarod-e, hogy szóljak a királynak vagy a sereg fővezérének?« Ő azt felelte: »Én nyugodtan lakom népem között.« ¹⁴Erre ő azt mondta: »Mit akar tehát, hogy cselekedjem neki?« Azt mondta erre Giezi: »Ne is kérdezd, hiszen fia nincs, s a férje vén.«
¹⁵Erre megparancsolta, hogy hívja oda, s amikor odahívta, s az megállt az ajtóban, ¹⁶azt mondta neki: »Esztendő fordultán, ebben az időben s ugyanebben az órában fiad lesz méhedben.« Ám ő azt felelte: »Ne, kérlek uram, Isten embere, ne hazudj szolgálódnak.« ¹⁷Az asszony csakugyan fogant, s fiút szült, abban az időben s abban az órában, amelyet Elizeus mondott.
¹⁸Fel is növekedett a gyermek. Amikor azonban egy napon kiment apjához, az aratókhoz, ¹⁹azt mondta apjának: »A fejem fáj, a fejem fáj.« Erre ő azt mondta a legénynek: »Vedd fel, s vidd el az anyjához.« ²⁰Az fel is vette és elvitte anyjához. Ő a térdén tartotta egészen délig, akkor meghalt. ²¹Erre ő felment, rátette az Isten emberének ágyára, rázárta az ajtót, kiment, ²²elhívta férjét és azt mondta: »Bocsáss el, kérlek, velem egy legényt meg egy szamarat, hadd siessek el az Isten emberéhez, majd visszajövök.« ²³Ő azt mondta: »Miért mégy hozzá? Ma nincs sem újhold, sem szombat.« Ő azt felelte: »Csak hadd menjek.« ²⁴Azzal megnyergeltette a szamarat, s megparancsolta a legénynek: »Hajts, siess és meg ne állíts engem menetközben, hanem azt tedd, amit majd parancsolok neked.«
²⁵Elindult tehát, s eljutott az Isten emberéhez, a Kármel hegyére. Amikor az Isten embere átellenből meglátta, azt mondta legényének, Giezinek: »Íme, az a sunemi asszony. ²⁶Eredj csak eléje, s mondd neki: Jól vagy-e te s a férjed meg a fiad?« Ő azt felelte: »Jól.« ²⁷Amikor aztán eljutott az Isten emberéhez a hegyre, megragadta lábát. Odament erre Giezi, hogy eltávolítsa, de az Isten embere azt mondta: »Hagyd csak, mert keserűségben van a lelke, de az Úr azt eltitkolta előlem, s nem adta tudtomra.«
²⁸Az asszony azt mondta neki: »Vajon kértem-e én fiút uramtól? Nemde azt mondtam neked: Ne ámíts engem?« ²⁹Erre ő azt mondta Giezinek: »Övezd fel derekadat, s vedd kezedbe botomat, s menj el. Ha találkozol valakivel, ne köszöntsd, s ha köszönt téged valaki, ne válaszolj neki, s tedd botomat a gyermek arcára.« ³⁰Ám a gyermek anyja azt mondta: »Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el téged.« Felkelt tehát és követte. ³¹Giezi azonban előrement, s rátette a botot a gyermek arcára, de az nem szólalt meg, s nem eszmélt fel. Erre visszatért, s jelentette neki, s azt mondta: »Nem kelt fel a gyermek.«
³²Amikor Elizeus bement a házba, íme, a gyermek csakugyan holtan feküdt ágyán. ³³Erre bement, s rázárta az ajtót magára s a gyermekre, s imádkozott az Úrhoz. ³⁴Aztán föllépett az ágyra, s ráfeküdt a gyermekre, s rátette száját a szájára, szemét a szemére, s kezét a kezére, s ráborult. Ekkor meleg lett a gyermek teste. ³⁵Erre ő lejött, sétált egyet föl s alá a házban, aztán föllépett az ágyra, s ráfeküdt: erre a gyermek hetet ásított, s kinyitotta a szemét. ³⁶Erre ő beszólította Giezit, s azt mondta neki: »Hívd ide azt a sunemi asszonyt.« Az a hívásra be is ment hozzá. Erre ő azt mondta: »Vedd fiadat.« ³⁷Az odament, a lába elé omlott, s földig hajtotta magát, majd vette a fiát, s kiment.
³⁸Elizeus erre visszatért Gilgálba. Az országban akkor éhség volt. Amikor aztán a prófétafiak letelepedtek előtte, azt mondta egyik legényének: »Tedd föl a nagy fazekat, s főzz főzeléket a prófétafiaknak.« ³⁹Erre egyikük kiment a mezőre, hogy zöldséget szedjen, s vadszőlőtőhöz hasonló növényre talált. Teleszedte róla vadtökkel palástját, s miután visszatért, belevagdalta a főzelékes fazékba, mert nem tudta, hogy mi az. ⁴⁰Ki is tálalták a társaknak, hogy egyenek, de amikor azok megízlelték a főzeléket, felkiáltottak, s azt mondták: »Halál van a fazékban, Isten embere!« – és nem tudtak enni. ⁴¹Erre ő így szólt: »Hozzatok lisztet!« Amikor hoztak, beleszórta a fazékba, s azt mondta: »Tálald ki a népnek, hogy egyen.« És nem volt többé semmi keserűség a fazékban.
⁴²Majd odajött egy ember Baálsálisából, és zsengéből való kenyereket hozott az Isten emberének: húsz árpakenyeret s friss gabonát a tarisznyájában. Erre ő azt mondta: »Add oda a népnek, hadd egyen.« ⁴³A szolgája erre azt felelte: »Mi ez ahhoz, hogy száz ember elé adjam?« Ám ő ismét azt mondta: »Add csak oda a népnek, hadd egyen, ezt üzeni ugyanis az Úr: ‘Esznek is, marad is.’« ⁴⁴Odatette tehát eléjük, s ettek, s maradt is, az Úr szava szerint.

KNB SZIT STL BD RUF KG