Keresés a Bibliában

8Tizennyolc esztendős volt Joachin, amikor uralkodni kezdett és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki a jeruzsálemi Elnátán lánya volt, Nehustának hívták. 9Azt cselekedte, ami gonosz az Úr előtt, egészen úgy, ahogy apja cselekedett.
10Ebben az időben felvonultak Nebukadnezár, Babilon királyának szolgái Jeruzsálem ellen s körülvették ostromművekkel a várost. 11Majd eljött Nebukadnezár, Babilon királya is szolgáival a város ellen, hogy megostromolják azt. 12Kiment erre Joachin, Júda királya, Babilon királyához anyjával, szolgáival, főembereivel és udvari tisztjeivel együtt, de Babilon királya elfogatta uralkodásának nyolcadik esztendejében.
13Aztán elhurcolta onnan az Úr házának valamennyi kincsét, meg a királyi ház kincseit s összevagdalta mindazokat az aranytárgyakat, amelyeket Salamon, Izrael királya, az Úr templomában csináltatott – ahogy az Úr megmondta –, 14és fogságba hurcolta egész Jeruzsálemet, az összes főembert, a sereg összes vitézét, tízezer embert, az összes mesterembert és lakatost, úgyhogy nem maradt ott senki sem, csak a föld szegény népe. 15Elhurcolta Joachint is Babilonba, meg a király anyját, feleségeit és udvari tisztjeit. Az ország bíráit is fogságba vitte Jeruzsálemből Babilonba. 16Az összes vitézi embert, hétezret, a mesterembereket és a lakatosokat, ezret, az összes vitéz és hadravaló embert foglyul vitte Babilon királya Babilonba.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

24,8 Joachin (Kr. e. 597) megadja magát, a vezető réteget elhurcolják. Korabeli babiloni szövegek megemlítik a Joachinnak és fiainak kiutalt élelmiszer-juttatásokat.