Keresés a Bibliában

6Átvitte fiát a tűzön, jóslást és jövendölést űzött, halottidézőket szerzett és számos jóst tartott, hogy azt cselekedje, ami gonosz az Úr előtt és bosszantsa őt. 7Elhelyezte az általa készíttetett berekbálványt az Úr templomába, amely felől azt mondta az Úr Dávidnak és fiának, Salamonnak: »Ebbe a templomba és Jeruzsálembe, amelyet kiválasztottam Izrael valamennyi törzse közül, helyezem nevemet mindörökre, 8s nem mozdítom ki többé Izrael lábát arról a földről, amelyet atyáiknak adtam, ha teljesítik mindazt, amit parancsoltam nekik s az egész törvényt, amelyet szolgám, Mózes, meghagyott nekik.« 9Ám ők nem hallgattak erre, mert Manassze tévedésbe vitte őket, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint azok a nemzetek, amelyeket az Úr eltörölt Izrael fiainak színe elől.
10Ezért az Úr így szólt szolgái, a próféták által: 11»Mivel Manassze, Júda királya, olyan undokságokat cselekedett, amelyek gonoszabbak, mint mindazok, amiket előtte az amoriták cselekedtek s mivel tisztátalanságai által Júdát is bűnre vitte, 12azért ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Íme, én olyan bajt hozok Jeruzsálemre s Júdára, hogy annak, aki hallja, belecsendül mindkét füle. 13Kifeszítem Jeruzsálemre Szamaria mérőzsinórját és Ácháb házának mérőónját s úgy letörlöm Jeruzsálemet, mint ahogy a táblát szokták letörölni s ha letöröltem, megfordítom és sűrűn végighúzok lapján az íróvesszővel. 14Elhagyom örökségem maradványait s ellenségei kezébe adom, hogy pusztítsa és megrabolja valamennyi ellensége, 15mivel azt cselekedték, ami gonosz előttem s állandóan bosszantottak engem, attól a naptól kezdve, hogy kijöttek atyáik Egyiptomból, mind e napig.«
16Ezeken kívül igen sok ártatlan vért is ontott Manassze, úgyhogy színültig megtöltötte vele Jeruzsálemet, azon a bűnén kívül, amellyel arra a bűnre vitte Júdát, hogy azt cselekedje, ami gonosz az Úr előtt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

21,11 Az »amoriták« itt gyűjtőnévként szerepel Palesztína őslakosaira.

21,16 Egy későbbi hagyomány szerint Izajás próféta Manassze uralkodásának idején vértanúhalált halt.