25 ¹Ekkor meghalt Sámuel és összegyűlt egész Izrael és elsiratták és eltemették házában, Ramátában.
Dávid aztán felkerekedett, s lement Párán pusztájába. ²Volt pedig egy ember Máon pusztájában, akinek a jószága Kármelben volt. Ez az ember igen gazdag volt, háromezer juha s ezer kecskéje volt; ekkor éppen a nyáját nyírták Kármelben. ³Ennek az embernek a neve Nábál, feleségének a neve pedig Abigail volt; az asszony igen okos és szép volt, férje azonban durva és igen rossz és gonosz indulatú; Káleb nemzetségéből származott.
⁴Amikor Dávid a pusztában meghallotta, hogy Nábál a nyáját nyírja, ⁵elküldött tíz legényt, s azt mondta nekik: »Menjetek fel Kármelbe, menjetek el Nábálhoz, és köszöntsétek őt a nevemben békességesen. ⁶Azt mondjátok: Békesség testvéreimnek és neked, békesség házadnak, s békesség mindennek, amid van! ⁷Hallottam, hogy nyírnak pásztoraid. Azok velünk voltak a pusztában, sohasem bántottuk őket, sohasem hiányzott semmijük sem a nyájból azon egész idő alatt, amíg velünk voltak Kármelben. ⁸Kérdezd csak meg legényeidet, s majd megmondják neked. Nos hát, találjanak ezek az ifjak kegyelmet szemedben: jó napon jöttünk, adj tehát szolgáidnak s fiadnak, Dávidnak valamit, amit kezed tud.«
⁹Amikor Dávid legényei odaértek, el is mondták Dávid nevében mindezeket a szavakat Nábálnak, s aztán várakoztak. ¹⁰Nábál azonban feleletül így szólt Dávid legényeinek: »Ki az a Dávid, s ki az az Izáj fia? Manapság sok olyan rabszolga van, aki megszökik urától. ¹¹Vegyem-e kenyereimet, vizemet s juhaim húsát, amelyeket nyíróim számára vágtam, és odaadjam-e olyan embereknek, akikről azt sem tudom, honnan valók?« ¹²Erre Dávid legényei visszafordultak útjukra. Visszatértek, elmentek, és jelentették neki mindazokat a szavakat, amelyeket mondott. ¹³Ekkor Dávid azt mondta legényeinek: »Kösse fel mindenki a kardját.« Erre mindenki felkötötte kardját, s Dávid is felkötötte kardját, s mintegy négyszáz ember elindult Dávid után, míg kétszáz ottmaradt a holminál.
¹⁴Ám Abigailnak, Nábál feleségének hírül vitte egyik legénye: »Íme, Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék urunkat, de ő elutasította őket. ¹⁵Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk, nem bántottak minket, s semmink sem veszett el sohasem azon egész idő alatt, amíg velük voltunk a pusztában: ¹⁶védőfalul szolgáltak nekünk éjjel is, nappal is, azon egész idő alatt, amíg náluk legeltettük a nyájakat. ¹⁷Éppen azért vedd fontolóra és gondold meg, mit teszel: mert kész a baj férjed és egész házad ellen, ő azonban Béliál fia, úgyhogy senki sem beszélhet vele.«
¹⁸Erre Abigail sietve kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt megfőzött kost, öt véka árpadarát, száz köteg aszú szőlőt és kétszáz csomó fügét vett, s azt szamárra rakta ¹⁹és azt mondta legényeinek: »Menjetek előttem, íme, én mögöttetek megyek.« Férjének, Nábálnak azonban nem mondta meg a dolgot. ²⁰Amikor aztán felszállott a szamárra, s lefelé tartott a hegy tövéhez, Dávid és emberei is éppen jöttek lefelé vele szemben, úgyhogy találkozott velük. ²¹Dávid éppen azt mondta: »Bizony hiába őriztem mindazt, ami az övé volt a pusztában, úgyhogy semmi sem veszett el mindabból, ami az övé volt – rosszal fizetett nekem a jóért. ²²Segítse Isten Dávid ellenségeit most és mindenkor, ha akár csak egy férfit is meghagyok reggelig mindabból, ami az övé.«
²³Amikor Abigail Dávidot meglátta, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, földig hajtotta magát, ²⁴lába elé borult és azt mondta: »Rajtam legyen, uram, az a vétek, de kérlek, hadd szólhasson szolgálód füled előtt, s hallgasd meg szolgálód szavait. ²⁵Ne törődjön, kérlek, uram-királyom szíve azzal a gonosz emberrel, Nábállal, hiszen ő nevének megfelelően bolond, s bolondság van benne. Én pedig, szolgálód, nem láttam, uram, legényeidet, akiket küldtél. ²⁶Nos tehát, uram, az Úr életére s a te életedre mondom: Ő tartott vissza téged attól, hogy vérbűnbe ne essél, s ő mentette meg kezedet! Váljanak hát most olyanná, mint Nábál, azok, akik ellenségeid s akik rosszat akarnak uramnak. ²⁷Fogadd el tehát ezt az áldomást, amelyet szolgálód neked, uramnak hozott, s add a legényeknek, akik követnek téged, uramat. ²⁸Bocsásd meg szolgálód vétkét, hiszen neked, uramnak maradandó házat épít majd az Úr, hiszen te, uram, az Úr harcait harcolod: ne akadjon tehát benned gonoszság soha életedben. ²⁹Hiszen ha fel is kel valaha valaki ellened, hogy üldözzön és életedre törjön: uram élete megmarad az élők tarsolyában az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid élete azonban úgy elhajítódik, mintha sebesen forgó parittya hajítaná el. ³⁰Amikor tehát majd az Úr megadja neked, uramnak mindazt a jót, amelyet rólad mondott, s Izrael fejedelmévé rendel téged: ³¹ne okozzon az zokogást és szívbéli szemrehányást uramnak, hogy ártatlan vért ontottál, vagy az, hogy magad álltál bosszút magadért. Ha majd jót tesz az Úr veled, az én urammal, meg fogsz emlékezni szolgálódról!«
³²Azt mondta erre Dávid Abigailnak: »Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, aki ma elém küldött téged, s áldott legyen ékesszólásod, ³³s áldott te magad, aki ma megakadályoztál abban, hogy vérbűnbe keveredjem és a magam kezével álljak bosszút magamért. ³⁴Különben – az Úrnak, Izrael Istenének életére mondom, aki ma visszatartott attól, hogy gonoszul bánjak veled – ha nem siettél volna elém, virradatra nem maradt volna egy férfia sem Nábálnak.« ³⁵Aztán Dávid átvette az asszony kezéből mindazt, amit hozott neki, és azt mondta neki: »Eredj békével házadba, íme, meghallgattam szavadat, s tekintetbe vettem személyedet.«
³⁶Amikor aztán Abigail visszatért Nábálhoz, íme, fejedelmi lakoma volt házában, s Nábál szíve vigadozott, mert nagyon részeg volt. Erre ő nem mondott el neki egyáltalában semmit, egészen reggelig. ³⁷Reggel aztán, amikor Nábál a bort már megemésztette, felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Erre megszűnt a szíve dobogni, s ő olyan lett, mint a kő. ³⁸Tíz nap múlva aztán az Úr halállal sújtotta Nábált.
³⁹Amikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, azt mondta: »Áldott legyen az Úr, aki megtorolta gyalázatomat Nábálon, s visszatartotta szolgáját a gonosztól! Így fordította vissza az Úr Nábál gonoszságát az ő fejére.«
Dávid aztán elküldött és megüzente Abigailnak, hogy elvenné feleségül. ⁴⁰El is mentek Dávid legényei Abigailhoz Kármelbe, s szóltak neki: »Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen téged.« ⁴¹Erre az felkelt, arccal a földre borult és azt mondta: »Íme, szolgálód rabszolganőd lesz, hogy moshassa uram szolgáinak lábát.« ⁴²Aztán Abigail sietve felkelt, szamárra ült – kíséretül öt leányzója is vele ment –, s követte Dávid küldötteit, s felesége lett.
⁴³A Jezreelből való Ahinoámot is elvette Dávid, s mind a kettő a felesége lett neki. ⁴⁴Saul pedig Míkolt, a lányát, Dávid feleségét, a Gallimból való Faltinak, Lais fiának adta feleségül.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet