Keresés a Bibliában

2 1Vessetek le hát minden gonoszságot, minden álnokságot és képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, 2és mint a most született kisdedek, hamisítatlan szellemi tej után vágyakozzatok, hogy általa növekedjetek az üdvösségre, 3miután megízleltétek, milyen édes az Úr. (Zsolt 34,9) 4Hozzá járultok, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és megtisztelt. (Iz 28,16G) 5Ti is, mint élő kövek, felépültök rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.

6Azért áll az Írásban:
»Íme, kiválasztott, értékes szegletkövet teszek le Sionban;
aki hisz benne, meg nem szégyenül«
.

7Ez nektek, hívőknek, tisztesség, a nem hívőknek pedig
»ez az a kő, amelyet az építők elvetettek,
és mégis szegletkővé lett«
.

(Zsolt 118,22) 8Ezenkívül »a botlás kövévé és a botrány sziklájává«mindazoknak, akik megütköznek az igén, és nem hisznek benne, pedig erre rendelték őket.
(Iz 8,14}<fs) 9Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megszerzett nép vagytok, hogy hirdessétek annak üdvözítő tetteit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára, (Kiv 19,5kG; Iz 43,20k) 10akik egykor »nem nép« voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik számára azelőtt nem volt irgalom, most pedig irgalmat nyertetek.
(Óz 1,6.9; 2,3) 11Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és zarándokokat, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. 12Tanúsítsatok jó magatartást a nemzetek között, hogy éppen abban, amiben mint gonosztevőket megrágalmaznak, a jócselekedetek láttán, dicsőítsék Istent a látogatás napján.

KNB SZIT STL BD RUF KG