Keresés a Bibliában

2 1Amikor aztán Dávid halálának ideje közeledett, ezt parancsolta fiának, Salamonnak: 2»Én immár elmegyek minden földi lény útjára: légy erős és légy férfi. 3Tartsd meg, amivel az Úrnak, Istenednek tartozol, járj az Ő útjain, tartsd meg szertartásait, parancsait, végzéseit s intelmeit, amint meg van írva Mózes törvényében, hogy így boldogulj mindenben, amit cselekszel, s mindenhol, ahova fordulsz, 4az Úr megvalósítsa szavát, amelyet rólam mondott: ‘Ha fiaid megtartják útjukat, s teljes szívükből s teljes lelkükből hűségesen járnak előttem, nem fogy el ivadékod Izrael királyi székéről.’
5Te is tudod, mit cselekedett velem Joáb, Száruja fia, mit cselekedett Izrael seregének két fővezérével, Ábnerrel, Nér fiával és Amászával, Jeter fiával: megölte őket, s mint háborúban, vért ontott békesség idején, s mint csatában, vért hintett derekán levő övére s lábán levő sarujára. 6Cselekedj tehát bölcsességed szerint, s ne juttasd ősz fejét békességgel az alvilágba. 7A gileádi Barzilláj fiai iránt azonban légy hálás: asztalodnál egyenek, mert előzékenységet tanúsítottak irántam, amikor Absalom bátyád színe elől menekültem. 8Nálad van Szemei is, Jemini fiának, a Bahurimból való Gerának a fia, aki szörnyű átokkal illetett, amikor Mahanaimba mentem, de akinek, mivel lejött elém, amikor átkeltem a Jordánon, megesküdtem az Úrra és azt mondtam: Nem foglak megölni a karddal. 9Te azonban ne hagyd őt büntetlenül: bölcs ember vagy, s tudni fogod, mit cselekedj vele, hogy ősz fejét vérrel juttasd az alvilágba.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

2,1 A hagyomány itt Salamon első kemény intézkedéseit igyekszik igazolni. Joáb gaztetteihez vö. 2 Sám 3,27; 20,10; Barzillájról vö. 2 Sám 17,27-29; Szemeiről, akinek átkát hathatósnak tartották, vö. 2 Sám 16,5-8; 19,19-24.