102 1A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé. 2Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád! (Zsolt 50,15) 3Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! 4Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök. (Jób 7,6.7) 5Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem. 6Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt. (Jób 19,20) 7Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon. 8Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn. 9Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám. 10Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem, 11A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem. 12Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam. (Zsolt 109,23) 13De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll. 14Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő. (Jer 29,10.11; Dán 9,25) 15Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik. (Ezsdr 3,10-13) 16És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet; (Zsolt 72,10.11) 17Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében. 18Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta. 19Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat. (Zsolt 126,1-3; Jer 23,7.8) 20Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr. 21Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait. (Zsolt 126,1-3) 22Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben. 23Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak. 24Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat. 25Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak. (Zsolt,102 14. Jer. 29,10. 11.) 26Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája. (Zsolt 8,4) 27Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. (Zsid 1,10-12) 28De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. 29A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted. (Jer 33,6-26)