6 1Jób pedig felele, és monda: 2Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! 3Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim. (Péld 27,3) 4Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem. (Zsolt 38,3.4;Jób 19,12) 5Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett? 6Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek? 7Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér! 8Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek; 9És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem! (Jób 3,20) 10Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. (Jób 7,21) 11Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?! 12Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é? (Jób 31,19; Máté 25,42.45) 13Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?! 14A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét. (Jób 31,17;Jób 31,18.21) 15Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok. (Jób 2,11;16,20) 16A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben olvadt hó hömpölyög; (Zsolt 18,17;69,15) 17Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak. 18Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek. 19Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek. 20Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak. (1Móz 6,5-7) 21Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek. (Zsolt 31,12) 22Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem? (Jób 21,14) 23Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem? 24Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem. (Zsolt 107,42) 25Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok? (Zsolt 37,17;18,20) 26Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai! 27Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?! (Zsolt 119,72) 28Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom? 29Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll. (Jób 16,17) 30Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?