Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

3Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. (Mát 13,57; Márk 6,4; Luk 4,24)
2A kit tett mindennek örökösévé, a ki által a világot is teremtette, (Ján 1,1.3; Kol 1,16)
21Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is: (Eféz 3,10; Fil 2,9-11; Kol 1,16; Róm 8,38.1Pét;3,22)
2Oh Izráelnek pásztora, hallgass meg, a ki vezérled Józsefet, mint juhnyájat; a ki Kérubokon ülsz, jelenj meg fényeddel! (Zsolt 74,1;2Sám 6,2; Zsolt 99,1) 99 1Az Úr uralkodik, reszkessenek a népek; Kérubokon ül, remegjen a föld! (2Móz 25,18-22)
4És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, a mely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó ércz látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből. (Ezék 5,11;Jer 11,11; Siral 3,8) 5És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala, (Ezék,1 10.) 6És mindeniknek négy orczája vala, és négy szárnya mindenikőjöknek; (Jel 4,6.7.8) 7És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított ércz színe. (1Kir 8,11;Ezék,1 2.) 8Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjöknek orczái és szárnyai. (Ezék 10,8) 9Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orczája irányában megy vala. (1Kir 6,27) 10És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől, és bika-orcza mind a négynek balfelől, és sas-orcza mind a négynek hátul; (Ezék 10,14; Jel 4,7) 11És ezek az ő orczáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettő pedig fedezé testöket. (Ésa 6,2) 12És mindenik az ő orczája irányában megy vala, a hová a lélek vala menendő, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban. 13És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, a mely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki. (Ésa 6,6; Jel 8,5) 14És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás czikázása. (Ezék 5,11;14,15) 15És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orczájok felől. (Ezék,1 10. Ezék 10,9.) 16A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna; (Ezék 10,9) 17Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban; (Ezék 9,3.16) 18És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel köröskörül mind a négynél. (Ezék 10,12; Jel 4,6) 19És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is. (Ezék,1 18. 2 Móz. 25,18. 22.) 20A hová a lélek vala menendő, mennek vala, a hová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben. (Ezék,1 12.) 21Ha azok mentek, ezek is mennek vala, és ha azok álltak, ezek is állnak vala, és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkednek vala a kerekek is mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben. (Zsolt 62,1; Dán 4,27) 22És vala mintegy mennyezet az állatok feje fölött, olyan mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett. (2Móz 24,10; Jób 37,17; Jel 4,6) 23És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő vala, a melyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő vala, a melyek befedik vala amonnan az ő testöket. (Ezék,1 9. 11.) 24És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat. (Zsolt 29,3-9; Ezék 3,13) 25És lőn kiáltás a mennyezeten felül, a mely vala fejök felett, és ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat. 26És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; (Ezék,1 22. 2 Móz. 24,10. Ésa. 6,1. Dán. 7,9. 13. 14. 1 Móz. 1,26.) 27És látám izzó érczként ragyogni, a melyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte, (Ezék 8,2) 28Mint a milyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orczámra esém, és hallám egy szólónak szavát. (1Móz 9,12-17; Jel 4,3.4Móz;12,8)
6És a királyiszék előtt üvegtenger vala, hasonló a kristályhoz; és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy lelkes állat, szemekkel teljesek elől és hátul. (Jel 15,2;Jel 5,6) 7És az első lelkes állat hasonló vala az oroszlánhoz, és a második lelkes állat hasonló a borjúhoz, és a harmadik lelkes állatnak olyan arcza vala, mint egy embernek, és a negyedik lelkes állat hasonló vala a repülő sashoz. (Ezék 1,5-14) 8És a négy lelkes állat, a melyek közül mindeniknek hat-hat szárnya vala, köröskörül és belül teljes vala szemekkel; és meg nem szűnik vala nappal és éjjel ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, a ki vala és a ki van és a ki eljövendő, (Ésa 6,2.3;Jel 1,4) 9És mikor a lelkes állatok dicsőséget, tisztességet és hálát adnak annak, a ki a királyiszékben ül, annak, a ki örökkön örökké él, (Jel,4 3. 1 Pét. 1,18. 19. 1 Kor. 6,20.) 10Leesik a huszonnégy Vén az előtt, a ki a királyiszékben ül, és imádja azt, a ki örökkön örökké él, és az ő koronáit a királyiszék elé teszi, mondván: (Zsolt 32,2; Sof 3,13) 11Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek. (Jel 5,12) 14És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt. (Jel 4,6-8;Jel 4,4) 11Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat körül állnak vala, és a királyiszék előtt arczczal leborulának, és imádák az Istent, (Jel 5,11)
19És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked. (Dán 8,16;9,21.27; Máté 18,10)
13De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál; (Dán,10 21.) 12 1És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben. (Dán 10,13)
2És látám azt a hét angyalt, a ki az Isten előtt álla; és adaték nékik hét trombita. (Jel,8 6. 7.)