Keresés a Bibliában

10Tanácsot is adok e dologban; mert hasznos az néktek, a kik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta. (Róm 3,20-28) 11Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy a miképen az akarás készsége, azonképen a végrehajtás is ahhoz képest legyen, a mitek van. (1Kor 16,2;Fil 2,13) 12Mert ha a készség megvan, a szerint kedves az, a mije kinek-kinek van, és nem a szerint, a mije nincs. (Péld 3,28; Márk 12,43.1Pét;4,10) 13Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok legyen, hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek pótolja amazoknak fogyatkozását; (2Kor 9,12) 14Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy így egyenlőség legyen; (Eféz 5,2) 15A mint megvan írva: a ki sokat szedett, nem volt többje; és a ki keveset, nem volt kevesebbje. (2Móz 16,18) 16Hála pedig az Istennek, ki ugyanazt a buzgóságot oltotta értetek a Titus szívébe. (2Kor 9,15.1Kor;16,57;2Kor,8 6.) 17Mivelhogy intésünket ugyan elfogadta, de nagy buzgóságában önként ment hozzátok. (Csel 10,44) 18Elküldöttük pedig vele együtt amaz atyafit is, a ki az összes gyülekezetekben dícséretes az evangyéliomért; (1Kor 1,4.1Thess;1,2; Fil 1,3) 19Nemcsak pedig, hanem a gyülekezetek útitársunknak is megválaszták ebben a jó ügyben, a melyet mi szolgálunk magának az Úrnak dicsőségére és a ti készségetekre; (Gal 2,10) 20Óvakodván, hogy senki se ócsárolhasson minket a mi szolgálatunk által való bőséges jótétemény miatt; (Róm 1,21;11,8.10.2Kor;4,6; Fil 3,20; Róm 5,2;8,18-24; Kol 1,27.2Kor;4,17; Kol 1,12; Csel 20,32;26,18.1Kor;6,9; Gal 5,21; Eféz 5,5) 21Mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. (Róm 12,17) 22Sőt elküldöttük velök a mi atyánkfiát is, a kinek buzgó voltát sok dologban sokszor kipróbáltuk, most pedig még sokkal buzgóbb, irántatok való nagy bizodalmánál fogva. (Róm 4,11.12.16) 23Akár Titusról van szó, ő az én társam és ti köztetek segítségem; akár a mi atyánkfiai felől, ők a gyülekezetek követei, Krisztus dicsősége: (2Kor 7,13;12,18; Gal 2,1;Róm 16,7) 24Adjátok azért szereteteteknek és felőletek való dicsekvésünknek, bizonyságát irántuk a gyülekezetek előtt is. (2Kor 7,14)

KNB SZIT STL BD RUF KG