Károli Gáspár revideált fordítása 1908-ból.
A királyokról írt I. könyv
18
1És lőn sok idő multán, a harmadik esztendőben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és • esőt adok a föld színére.• vers 40-45.  
2És elméne Illés, hogy megmutassa magát Akhábnak. Nagy éhség volt pedig • Samariában.• rész 16,23.  24.  
   3És Akháb hivatá Abdiást, a ki az ő házának gondviselője volt. (Abdiás pedig felette igen féli vala az • Urat;• vers 13.  
   4Mert mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit, Abdiás száz prófétát vett oltalmába, és rejtette el ötvenenként egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel).
   5És monda Akháb Abdiásnak: Menj el az országba szerén-szerte a • vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hogyha valami füvet találhatnánk, hogy a lovakat és öszvéreket megtarthatnánk életben, és ne hagynánk a barmokat mindenestől elpusztulni.• Jer. 14,3.  
   6Eloszták azért magok közt a földet, a melyen kiki elmenjen. Akháb egyedül ment az egyik úton, és Abdiás is egyedül ment a másik úton.
   7És mikor Abdiás az úton ment, ímé Illés előtalálá őt, és mikor felismerte őt, arczra borula és monda: Nem te vagy-é az, uram, Illés?
   8Felele néki: Én vagyok; menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé • itt van Illés.• vers 1.  
   9Ő pedig monda: Mit vétettem ellened, hogy a te szolgádat Akháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem?
   10Él az Úr a te Istened: nincs sem nemzetség, sem ország, a hova el nem küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. És ha azt mondották: Nincs itt! az országot és a népet megesküdtette, hogy téged csakugyan nem találtak meg.
   11És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés.
   12Ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha ő téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva.
   13Nem mondották-é meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit? hogy hogyan rejtettem el az Úr prófétái közül száz férfiút • ötvenenként egy-egy barlangba és tápláltam őket kenyérrel és vízzel.• vers 4.  
   14És te mégis azt mondod: Menj el és mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés; hogy megöljön engemet.
   15És felele Illés: Él a Seregeknek Ura, a ki előtt állok: e mai napon megmutatom • magamat néki.• vers 1.  
   16Elméne azért Abdiás Akháb eleibe, és megjelenté ezt néki, és eleibe méne Akháb Illésnek.
   17És mikor meglátta Akháb Illést, monda Akháb néki: Te vagy-é az Izráel • megháborítója?• rész 17,1.  Ámós 7,10.  11.  
   18Ő pedig monda: Nem én háborítottam meg az Izráelt, • hanem te és a te atyád háza, azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait, és a Baál után jártatok.• rész 16,30-33.  
   19Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izráelt a Kármel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Aserának • négyszáz prófétáját, a kik a Jézabel asztaláról élnek.• rész 16,33.  
   20És elkülde Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyűjté a prófétákat a Kármel hegyre.
   21És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? • Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.• Józs. 24,14-16.  
   22Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg • csak egyedül az Úr prófétái közül; míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak;• vers 4.  
   23Adjatok azért nékünk két tulkot, és ők válaszszák magoknak az egyik tulkot, a melyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, a melyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája.
   24Akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz!
   25És monda Illés a Baál prófétáinak: Válaszszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti először; mert ti többen vagytok, és hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.
   26És vevék a tulkot, a melyet nékik adott, és azt elkészíték, és segítségül hívák a Baálnak nevét reggeltől fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek.
   27Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.
   28És elkezdtek hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték • magokat, míg csak ki nem csordult a vérök.• 3Móz. 19,28.  
   29Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni kezdtek egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás.
   30Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jőjjetek én hozzám. És hozzá méne az egész sokaság, és megépíté az Úr oltárát, a mely leromboltatott volt.
   31És vőn Illés tizenkét követ, • a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, a kiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen † a te neved;• Józs. 4,5.  20.  † 1Móz. 32,28.  
   32És oltárt építe a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne.
   33És oda készíté a fát, és felvagdalá a tulkot, és felraká azt a fára;
   34És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt mívelék;
   35Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az • árok is tele lett vízzel.• vers 32.  
   36És a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak • és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy † mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem.• 2Móz. 3,6.  † vers 19-24.  
   37Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívöket!
   38Akkor alászálla az • Úr tüze, és megemészté az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt.• vers 24.  3Móz. 9,24.  
   39Mikor ezt látta az egész sokaság, arczra borult, és monda: Az Úr • az Isten! az Úr az Isten!• vers 36.  rész 17,24.  
   40És monda Illés nékik: Fogjátok meg • a Baál prófétáit; senki el ne szaladjon közülök! És megfogák őket, és alávivé őket Illés a Kison patakja mellé, és megölé ott őket.• 2Kir. 10,25-28.  
   41Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása hallszik.
   42És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborula a földre, és az ő orczáját az ő két térde közé tevé;
   43És monda az ő szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és arrafelé nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda Illés: • Menj vissza hétszer.• 2Kir. 5,10.  
   44És lőn hetedúttal, monda a szolga: Ímé egy kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késleljen az eső.
   45És lőn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektől és a széltől, és nagy eső • lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe.• vers 1.  Jak. 5,18.  
   46És lőn az Úr keze Illésen, és felövezvén az ő derekát, még Akháb előtt futott el Jezréel felé.