Keresés a Bibliában

Fölszabadulás a mózesi törvény alól.

7 1Nem tudjátok, testvérek – hiszen olyanokhoz szólok, akik ismerik a törvényt –, hogy a törvény addig uralkodik az emberen, amíg él? 2A férjes asszonyt például törvény köti életben lévő férjéhez, férje elhunytával azonban fölszabadul a férj törvénye alól. 3Ha tehát férje életében más férfié lesz, házasságtörőnek mondják, de férje holta után szabad a törvény kötelezettségétől s nem válik házasságtörővé, ha más férfié lesz. 4Éppígy, testvérek, ti is meghaltatok a törvénynek Krisztus teste által, hogy ahhoz tartozzatok, aki halálából föltámadt. Most tehát teremjünk gyümölcsöt Istennek. 5Amíg ugyanis test szerint éltünk, a törvény által fölébresztett bűnös szenvedélyek működtek tagjainkban s a halál gyümölcsét teremték. 6Most azonban fölszabadultunk a törvény alól, mert meghaltunk annak, ami lenyűgözött, s ezért a Lélek újdonságában, s nem az elavult betű szerint szolgálunk.

A törvény és a bűn.

7Mit mondjunk tehát? Talán bűn a törvény? Szó sincs róla! A bűnt azonban csak a törvény által ismertem meg, mert a bűnös kívánságot nem ismertem volna, ha a törvény nem mondaná: 8ne kívánd! Ám a tilalom alkalmat nyújtott a bűnnek arra, hogy fölébresszen bennem minden kívánságot. Ahol ugyanis törvény nincs, ott halott a bűn. 9Valamikor törvény nélkül éltem. 10De mihelyt jött a törvény tilalma, a bűn föléledt, én pedig meghaltam. Így a tilalom, melynek az életre kellett volna vezetnie, halálomra vált. 11A tilalom ugyanis alkalmat adott a bűnnek, hogy félrevezessen és megöljön. 12A törvény tehát szent: tilalma is szent, igaz és jó. 13Ami tehát jó, az vált halálomra? Szó sincs róla! Inkább a bűn, mely, hogy bűn mivoltát megmutassa, azzal okozta halálomat, ami jó, s így a tilalom által bizonyítja szerfölött bűnös voltát.

Az ember belső meghasonlottsága.

14Tudjuk, hogy a törvény lelki, de én testi lény vagyok, a bűnnek rabja. 15Magam sem értem mit teszek, mert nem azt teszem, amit szeretnék, (a jót), hanem, amit gyűlölök, (a rosszat). 16Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, elismerem a törvényről, hogy jó, 17s így már nem én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. 18Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, vagyis testemben, mert akarni ugyan kész volnék, de arra, hogy a jót meg is tegyem, nem vagyok képes. 19Hisz nem azt teszem, amit szeretnék, a jót, hanem a rosszat teszem, amit nem akarok. 20Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem is én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn. 21Így tehát erre törvényt találok: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok kész. 22A belső ember szerint örömömet találom Isten törvényében, 23de más törvényt tapasztalok tagjaimban: ez küzd értelmem törvénye ellen és a bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van. 24Én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halált hozó testtől? 25Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által! Értelmemmel tehát Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.

KNB SZIT STL BD RUF KG