Keresés a Bibliában

2Szó sincs róla. Hiszen már meghaltunk a bűnnek. Hogyan élhetnénk hát továbbra is benne? 19Testi gyarlóságtok miatt emberi módon szólok. Ahogy tagjaitokat a tisztátalanság és gonoszság szolgálatában a bűnre adtátok, úgy adjátok most tagjaitokat az igazság szolgálatában a megszentelődésre. 16Isten mentsen! Nem tudjátok, hogy annak szolgálatában vagytok és annak kell engedelmeskednetek, akinek mint szolgák alárendelitek magatokat: vagy a bűnnek, ami halálra vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulásra visz?

KNB SZIT STL BD RUF KG


A keresztény méltóság.

2 1Ti vétkeitek és bűneitek miatt halottak voltatok. 21Benne kapcsolódik egybe az egész épület, s emelkedik az Úr szent templomává. 22Benne épültök egybe ti is a Lélek által Isten hajlékává. 5hogy, bár bűneink miatt holtak voltunk, Krisztussal életre keltett minket. Kegyelemből üdvözültetek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


6Krisztus azonban mint fiú áll háza élén. Az ő háza mi vagyunk, ha mindvégig állhatatosan kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben.

KNB SZIT STL BD RUF KG