Keresés a Bibliában

18„Én kaptam minden hatalmat mennyben és földön.

KNB SZIT STL BD RUF KG


12Ezután idegen alakban megjelent kettőnek közülük útközben, amikor vidékre mentek. 14Végül a tizenegynek jelent meg, amikor asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, mert azoknak, akik őt föltámadása után látták, nem hittek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


15Miközben így beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett és csatlakozott hozzájuk. 34Azok ezzel fogadták őket: „Az Úr valóban föltámadt és megjelent Simonnak.”

Jézus megjelenik az apostoloknak.

36Miközben erről beszéltek, Jézus megjelent közöttük és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek! (Én vagyok, ne féljetek.)”

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus megjelenik az apostoloknak.

19Estefelé, még a hét első napján, együtt voltak a tanítványok, zárt ajtók mögött, mert féltek a zsidóktól. Akkor eljött Jézus, közéjük lépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” 26Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, és Tamás is velük. Az ajtók zárva voltak. Eljött Jézus és e szavakkal lépett közéjük: „Békesség nektek!”

Jézus Tibériás tavánál.

21 1Ezután újra megjelent Jézus a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Megjelenése így történt: 2Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, a galileai Kánából való Natanaél, Zebedeus fiai és még két tanítvány. 3Simon Péter így szólt: „Megyek halászni.” „Mi is veled tartunk”, mondták. Kimentek és beszálltak a bárkába. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. 4Mikor megvirradt, Jézus kint állt a parton, de a tanítványok nem ismerték föl, hogy Jézus az. 5Jézus megszólította őket: „fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincsen”, felelték. 6Ekkor azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették és alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. 7Erre a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, fölvette köntösét – mert neki volt vetkőzve – és a tóba vetette magát. 8A többi tanítvány követte a bárkával. A halakkal telt hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. 9Mikor partra értek, izzó parazsat pillantottak meg, rajta halat és mellette kenyeret. 10Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Erre Simon Péter visszament és partra vonta a hálót. Százötvenhárom nagy hal töltötte meg. 11Noha ennyi volt a hálóban, nem szakadt el. 12Jézus hívta őket: „Jöjjetek ide, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. 13Akkor Jézus fogta a kenyeret és adott nekik, ugyanígy halat is. 14Ez volt a harmadik eset, hogy Jézus halálból való föltámadása után megjelent a tanítványoknak. 5Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz. Hiszen nélkülem semmit sem tehettek. 6Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. 7Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok. 8Az dicsőíti meg Atyámat, ha sok gyümölcsöt hoztok és így tanítványaim lesztek.

KNB SZIT STL BD RUF KG