Békés-Dalos Újszövetségi Szentírás

Jézus Krisztus evangéliuma Máté szerint

22 *Példabeszéd a királyi menyegzőről1Jézus azután újra példabeszédben szólt hozzájuk: 2„Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt rendezett fiának. 3Elküldte tehát szolgáit, hogy hívják a meghívottakat a menyegzőre. De azok nem akartak jönni. 4Erre más szolgákat küldött: mondjátok meg a meghívottaknak: elkészítettem lakomámat, ökreimet és hizlalt állataimat leöltem, minden kész. Jöjjetek a menyegzőre! 5De azok nem törődtek vele. Elmentek, ki majorjába, ki meg keresete után. 6Mások pedig megfogták a szolgákat, megverték, sőt meg is ölték őket. 7Amint a király ezt meghallotta, haragra lobbant. Kivezényelte hadseregét, a gyilkosokat fölkoncoltatta, városukat pedig fölégettette. 8Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegzői lakoma kész, de a meghívottak nem voltak méltók rá. 9Menjetek ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre. 10A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek rosszakat és jókat, ahogy jöttek, úgy hogy a lakodalmas ház megtelt vendégekkel. 11Mikor a király bement, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzős ruhában. 12Barátom, szólította meg, hogyan jöttél ide menyegzős ruha nélkül? Ő hallgatott. 13Erre a király megparancsolta a szolgáknak: kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. *14Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” *Szabad-e adót fizetni a császárnak?15A farizeusok erre félrevonultak és megtárgyalták, hogyan tudnák szaván fogni. *16Elküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal. „Mester, mondták neki, tudjuk, hogy igazmondó vagy, Isten útját az igazsághoz híven tanítod és nem mások szerint igazodol, mert nem vezet emberi tekintet. *17Mondd meg tehát, mi a te véleményed: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” 18Jézus átlátva álnokságukon, így szólt: „Mit kísértetek engem, képmutatók? 19Mutassátok az adópénzt!” Azok odanyújtottak egy dénárt. 20„Kinek a képe és fölirata ez?” – kérdezte Jézus. „A császáré” – felelték. *21Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené.” 22Ennek hallatára annyira meglepődtek, hogy otthagyták és eltávoztak. *A föltámadás kérdése23Aznap még szadduceusok is jöttek hozzá, akik tagadták a föltámadást. *24A következő kérdést intézték hozzá: „Mester, Mózes így rendelkezett: ha valaki fiúgyermek nélkül hal meg, testvére vegye el az özvegyet és támasszon utódot testvérének. *25Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt. Mivel gyermeke nem volt, feleségét testvérére hagyta. 26Ugyanaz történt a másodikkal és harmadikkal is, egészen a hetedikig. 27Végül meghalt az asszony is. 28A föltámadáskor tehát a hét közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mindegyiké volt.” 29Jézus így válaszolt: „Tévedtek. Nem ismeritek sem az Írást, sem az Isten hatalmát. 30A föltámadás után ugyanis nem nősülnek, s férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben. 31A halottak föltámadásáról pedig nem olvastátok, amit Isten mondott nektek: *32én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.” 33Mikor a nép ezt hallotta, elámult tanításán. *A főparancs34Mikor a farizeusok értesültek arról, hogy a szadduceusokat is elhallgattatta, ismét köréje gyűltek. 35Közülük egy törvénytudó, hogy próbára tegye, a következő kérdéssel fordult hozzá: *36„Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben?” 37Jézus így felelt: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. 38Ez a legfőbb: az első parancs. 39A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. 40E két parancson függ az egész törvény és a próféták.” *Dávid fia41Mivel a farizeusok együtt voltak, 42Jézus ezt a kérdést vetette föl nekik: „Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” „Dávidé” – felelték. 43Ő tovább kérdezte: „Hogyan hívhatja akkor Dávid a Lélek sugallatára urának őt, hiszen azt mondja:

*44Így szól az Úr az én Uramhoz:
jobbom felől foglalj helyet
míg lábod alá zsámolyul alázom
valamennyi ellenségedet.
*45Ha tehát Dávid maga hívja őt urának, hogyan lehet az ő fia?” 46Senki sem akadt, aki egy szót is tudott volna erre felelni, s attól a naptól fogva senki sem merte többé kérdéseivel zaklatni őt.