Keresés a Bibliában

Az első kenyérszaporítás.

13A hír hallatára Jézus bárkába szállt, és egy magányos helyre ment, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett erről és gyalogszerrel utána ment a városokból. 14Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket. 15Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai és figyelmeztették: „Elhagyatott ez a hely és az idő is eljárt. Bocsásd el a népet, hogy a falvakba mehessenek és ennivalót vegyenek maguknak.” 16Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni.” 17„Csak öt kenyerünk és két halunk van”, felelték. 18„Hozzátok ide”, mondta. 19Meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre és megáldotta azokat. Majd megtörte a kenyereket és tanítványainak adta, a tanítványok pedig a népnek. 20Ettek mindnyájan és jóllaktak. A kenyérmaradékból még tizenkét kosárral szedtek össze. 21Az asszonyokon és gyermekeken kívül mintegy ötezer férfi evett.

KNB SZIT STL BD RUF KG


11De a nép megtudta és utána ment. Barátságosan fogadta őket, beszélt nekik Isten országáról és meggyógyította a gyógyulásra szorulókat. 12A nap már lenyugvóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Bocsásd el a népet, figyelmeztették, hogy elmehessenek a környékbeli falvakba és tanyákra, megszálljanak és ennivalót keressenek, mert itt elhagyott helyen vagyunk.” 13Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni.” „Csak öt kenyerünk és két halunk van, felelték, el kellene mennünk, hogy élelmet vegyünk ennyi népnek.” 14Mintegy ötezer férfi volt ott. Akkor meghagyta tanítványainak: „Telepítsétek le őket csoportonként ötvenével.” 15Úgy is tettek. Letelepedtek mindnyájan. 16Ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre és megáldotta azokat. Majd megtörte és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. 17Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, még tizenkét kosárnyi kenyérmaradékot szedtek össze.

KNB SZIT STL BD RUF KG


A csodálatos kenyérszaporítás.

6 1Ezután Jézus átkelt a galileai tengeren, Tibériás taván. 2Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken művelt csodákat. 3Jézus fölment egy hegyre, s ott leült tanítványaival. 4Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. 5Mikor Jézus körültekintett és látta a hozzá tóduló nagy sokaságot, megkérdezte Fülöptől: Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” 6Ezt azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő maga tudta, mit akar tenni. 7Fülöp így felelt: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak valami kevés is jusson mindegyiknek.” 8Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére közbeszólt: 9„Van itt egy fiú öt árpakenyérrel és két hallal. De mi ez ennyinek?” 10„Telepítsétek le az embereket!” – szólt Jézus. Azon a helyen sok fű volt. Letelepedtek. A férfiak szám szerint mintegy ötezren voltak. 11Jézus akkor fogta a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy adott a halakból is, amennyit csak akartak. 12Miután jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: „Szedjétek össze a maradékot, hogy el ne vesszen.” 13Össze is szedték, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, ami az étkezők után maradt.

KNB SZIT STL BD RUF KG