Keresés a Bibliában

Keresztelő Szent János lefejezése.

14 1Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem, hallotta Jézus hírét. 2„Ez Keresztelő János, mondta szolgáinak, föltámadt halottaiból, azért működik benne a csodatévő erő.” 3Heródes tudniillik annakidején elfogatta Jánost, bilincsbe verette és testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt börtönbe vetette. 4János ugyanis figyelmeztette: „Nem lehet a tiéd.” 5Erre meg akarta ölni, de félt a néptől, mert prófétának tartották. 6Heródes születése napján történt, hogy Heródiás leánya táncolt a vendégek előtt. 7Annyira megtetszett Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit is kér, megadja neki. 8Az pedig, előre kitanítva anyjától, így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” 9A király erre elszomorodott, de az eskü és a vendégek miatt megparancsolta, hogy adják oda. 10Lefejeztette tehát Jánost a börtönben. 11Fejét elhozták egy tálon és odaadták a leánynak, az meg elvitte anyjának. 12Tanítványai akkor eljöttek, elvitték a testét és eltemették. Aztán elmentek és hírül vitték Jézusnak.

KNB SZIT STL BD RUF KG