Keresés a Bibliában

Jézust elfogják.

43Még beszélt, amikor odaérkezett Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele a főpapok, az írástudók és a vének megbízásából egy kardokkal és dorongokkal fölszerelt csapat. 44Az áruló ebben a jelben egyezett meg velük: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el és vezessétek el biztos őrizettel.” 45Amikor odaért, mindjárt Jézushoz lépett. „(Üdvözlégy,) Mester!”, szólt és megcsókolta. 46Erre kezet emeltek Jézusra és foglyul ejtették. 47A körülállók közül egy kirántotta kardját, rásújtott a főpap szolgájára és levágta fülét. 48Ezután Jézus így szólt hozzájuk: „Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki, kardokkal és dorongokkal, hogy elfogjatok. 49Naphosszat együtt voltam veletek a templomban és tanítottam, mégsem fogtatok el. Az Írásnak azonban be kell teljesednie.” 50Erre (a tanítványok) valamennyien elhagyták őt és elfutottak. 51Egy ifjú azonban követte. Csupasz testén nem volt egyéb egy lepelnél. 52Mikor el akarták fogni, otthagyta a leplet és meztelenül elfutott.

KNB SZIT STL BD RUF KG