Keresés a Bibliában

Jézus Betániában.

3Amikor Betániában a leprás Simon házában tartózkodott és éppen asztalnál ült, odalépett hozzá egy asszony. Alabástromedényben valódi drága illatos nárduszolajat hozott, és feltörve az alabástromedényt, tartalmát a fejére öntötte. 4Néhányan bosszankodni kezdtek: „Mire való ez a pazarlás az illatszerrel? 5Háromszáz dénárnál többért el lehetett volna adni és árát ki lehetett volna osztani a szegények között” – támadtak rá. 6Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok békében! Mit bántjátok? Hiszen jót tett velem. 7Szegények mindig lesznek veletek és tehettek velük jót, amikor csak akartok, én azonban nem leszek mindig veletek. 8Ez azt tette, ami tőle telt: előre megkente testemet a temetésre. 9Bizony mondom nektek: mindenütt a világon, ahol csak hirdetni fogják az evangéliumot, megemlékeznek majd arról is, amit ő tett.”

KNB SZIT STL BD RUF KG