Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

44

1Hadd dicsérjük a híres férfiakat,
a mi őseinket nemzedékeik sorában.

2Sok dicsőséget juttatott nekik az Úr
fensége által régtől fogva.

3Voltak, akik hatalommal uralkodtak,
akik híresek voltak vitézségük miatt.
Voltak, akik okossággal ékeskedtek,
mások hírnevet szereztek a prófétai tisztnek jövendöléssel,

4voltak, akik parancsoltak az akkori népnek,
és szentséges igéket mondtak a nemzeteknek bölcsességük révén.

5Voltak, akik dallamokat gondoltak ki művészetükkel,
és írásba foglalták költeményeiket,

6férfiak, akik bővelkedtek vagyonban,
s olyanok, akik szép életre törekedtek,
és békében laktak házukban.

7Becsben is álltak mindannyian népük nemzedékei előtt,
és dicséretet arattak napjaikban.

8Voltak közöttük, akik nevet hagytak hátra,
amelyről dicsérettel beszélnek,

9és voltak, akiknek nem maradt emlékük:
kimúltak, mintha nem is lettek volna,
születtek, mintha nem is születtek volna,
éppígy gyermekeik is utánuk.

10De azoknak a jámbor férfiaknak,
akiknek jósága nem ért véget,

11a javaik megmaradnak ivadékuknál,

12és szent örökségük unokáiknál,
a szövetségek részese marad utódjuk,

13és miattuk gyermekeik is mindörökre.
Törzsük és hírnevük el nem enyészik,

14testüket békében eltemették,
de nevük él nemzedékről nemzedékre.

15Népek emlegetik bölcsességüket,
és dicséretüket hirdeti a közösség.

16Hénok tetszett Istennek,
ezért a paradicsomba vitték,
hogy a népeknek bűnbánatra szolgáljon.

17Feddhetetlen igaz volt Noé,
s a harag idején engesztelésül szolgált.

18Miatta maradt a földön maradék
a vízözön idejében.

19Szövetséget kötött vele Isten örök időkre,
hogy el ne pusztuljon többé minden élő a vízözön által.

20Ábrahám népek sokaságának volt dicső atyja,
nem is volt dicsőségben hozzá hasonló.
Megtartotta a Magasságbeli parancsát,
és szövetségre lépett vele.

21Testén szerzett érvényt a szövetségnek,
s a kísértésben hűnek bizonyult.

22Dicsőséget adott neki ezért nemzetében,
megesküdött, hogy gyarapítja őt, mint a föld porát,

23felmagasztalja ivadékát, mint a csillagokat,
és örökrészt ad nekik tengertől tengerig,
s a Folyamtól a föld határáig.

24Ugyanígy tett Izsákkal is
Ábrahámnak, atyjának kedvéért.

25Az összes elődjével kötött szövetségeket átadta neki,
s az áldás Jákob fején nyugodott.

26Elismerte őt áldásai által,
és megadta neki örökrészét,
ő pedig elosztotta részét a tizenkét törzs között,

27és belőle támasztotta azt a jámbor férfit,
aki kegyet talált minden élő szemében.