Keresés a Bibliában

22Amikor elteltek a mózesi törvényben megszabott tisztulás napjai, Jeruzsálembe vitték, hogy bemutassák az Úrnak. 23Így parancsolja az Úr törvénye: „Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve.” Be akarták mutatni az Úr törvényében rendelt áldozatot is: 24„Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.” 25Volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű, igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát és a Szentlélek lakott benne. 26Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. 27A Lélek ösztönzésére a templomba ment. Mikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy a törvény rendelése szerint tegyenek vele, 28karjába vette és e szavakkal áldotta az Istent: 29„Bocsásd el most szolgádat, Uram,
szavaid szerint békességben, 30hiszen már látták szemeim az üdvösséget, 31amit minden nép számára rendeltél: 32világosságul a pogányok megvilágítására
és dicsőségére népednek, Izraelnek.” 33Atyja és anyja csodálkozva hallgatták, amit mondott. 34Simeon áldotta őket és így szólt anyjához, Máriához: „Sokak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek ellenszegülnek – 35s a te lelkedet is tőr járja át – hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.” 36Volt ott egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Már igen éltes korú volt. Szüzessége után hét évig élt férjével, majd özvegy lett. 37Már nyolcvannégy éves volt. Nem vált meg a templomtól: éjjel-nappal böjttel és imádsággal szolgált Istennek. 38Ő is odajött abban az órában, magasztalta Istent és beszélt róla mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak.

Jézus Názáretben.

39Elvégeztek mindent az Úr törvénye szerint, aztán visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. 40A gyermek ott növekedett és erősödött. Bölcsesség töltötte el és Istennek kedve telt benne.

KNB SZIT STL BD RUF KG