12„Egy előkelő ember, kezdte, idegen országba ment, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, de aztán visszatérjen. 13Előhívta tíz szolgáját és átadott nekik tíz minát: kereskedjetek vele, mondta, amíg visszatérek. 14Polgártársai azonban gyűlölték őt. Követséget küldtek hát utána és tiltakoztak: nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk. 15Amikor elnyerte a királyi méltóságot, mégis hazatért. Hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. 16Előlépett az első és így szólt: Uram, minád tíz minát hozott. 17Jól van, te derék szolga, mondta neki, mivel kevésben hű voltál, tíz város kormányzását bízom rád. 18Jött a második, és így szólt: Uram, minád öt minát hozott. 19Ennek azt mondta: Te öt várost kormányozzál. 20Jött a harmadik és kijelentette: Uram, itt a minád. Elrejtettem zsebkendőmbe. 21Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: elveszed, amit le nem tettél és learatod, amit nem vetettél. 22Magad szájából ítéllek meg, te haszontalan szolga, kiáltott rá. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: elveszem, amit le nem tettem és learatom, amit nem vetettem. 23Miért nem adtad hát pénzemet a pénzváltónak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza? 24Aztán a körülállókhoz fordult: vegyétek el tőle a minát és adjátok annak, akinek tíz minája van. 25Azok megjegyezték: Uram, hiszen már tíz minája van. 26Mondom nektek: mindannak, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van. – 27Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára.”