Keresés a Bibliában

A vakon szülött meggyógyítása.

9 1Egyszer útközben látott egy vakon szülött embert. 2Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” 3„Sem ez nem vétkezett, felelte Jézus, sem a szülei, hanem hanem inkább Isten művének kell megnyilvánulnia rajta. 4Nekünk addig kell véghezvinnünk annak műveit, aki küldött engem, míg nappal van. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhatik. 5Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” 6E szavak után a földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente és így szólt hozzá: 7„Menj, mosakodjál meg Síloe tavában.” Ennek jelentése: „Küldött.” Az ember elment, megmosdott és ép szemmel tért vissza. 8A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, kérdezgették egymást: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek állították: „Ez az.” 9Mások azonban tagadták: „Nem az, hanem csak hasonló hozzá.” 10De ő kijelentette: „Én vagyok az.” Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” 11Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente vele szememet és azt mondta: Menj Síloe tavához és mosdjál meg. Én elmentem, megmosdottam és látok.” 12Azok megkérdezték: „Hol van ő? „ „Nem tudom”, felelte.

A csoda kivizsgálása.

13Erre elvitték a farizeusokhoz az imént még vakot. 14Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta szemét, szombat volt. 15A farizeusok is megkérdezték, hogyan nyerte vissza szeme világát. Nekik is elmondta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és most látok.” 16Egyik-másik farizeus megjegyezte: „Nem Istentől való ez az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások viszont ellene vetették: „Hogyan tud bűnös ember ilyen csodákat művelni?” És szakadás támadt köztük. 17Ismét faggatni kezdték a vakot: „Te mit tartasz róla, mivel visszaadta szemed világát?” „Hogy próféta” – felelte az.

KNB SZIT STL BD RUF KG