Keresés a Bibliában

Hatodik látomás: A mennyei Jeruzsálem

Új ég és új föld.

21 1Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. 2Akkor (én, János) láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem leszáll a mennyből, Istentől. Díszes volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. 3A trón felől harsány hangot hallottam: „Nézd, ez Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni, azok pedig az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. 4Letöröl szemükről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom. Ami eddig volt, elmúlt.” 5A trónon ülő így szólt: „Íme, én újjáalkotok mindent.” Azután hozzám fordult: „Jegyezd föl: ezek a szavak hitelesek és igazak.” 6Majd így folytatta: „Beteljesedett. Én az Alfa és az Ómega vagyok, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak ingyen adok az élő vizek forrásából. 7A győztes részesedik mindebben. Én Istene leszek, s ő az én fiam.

KNB SZIT STL BD RUF KG