Keresés a Bibliában

Ragaszkodjatok a szabadsághoz!

5 1A szabadságra Krisztus vezetett minket. Álljatok tehát szilárdan és ne hagyjátok magatokat újra a szolgaság igájába hajtani. 2Én, Pál mondom nektek: ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. 3Ismét kijelentem minden körülmetélkedőnek, hogy köteles az egész törvényt megtartani. 4Ha a törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, s kegyelmét elvesztettétek. 5Mi a hit erejével várjuk a Lélekben a megigazulásból fakadó reményt. 6Krisztus Jézusban ugyanis sem az nem számít, hogy körülmetélt valaki, sem az, hogy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretet által tevékeny. 7Eddig jól futottatok. Ki akadályozott meg titeket abban, hogy engedelmeskedjetek az igazságnak? 8Ez a szellem nem attól ered, aki titeket meghívott. 9Egy kevés kovász megerjeszti az egész tésztát. 10Azzal a bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy nem vélekedtek majd másképp. Aki pedig zavart kelt köztetek, megbűnhődik, akárki legyen is. 11Testvérek, ha még mindig a körülmetélést hirdetem, miért üldöznek továbbra is? Akkor már megszűnt a kereszt botránya.

Az apostol tanítását követő élet

12Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik zavart támasztanak köztetek.

Lélek szerint éljetek!

13Testvérek, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. 14Az egész törvény ugyanis ebben az egy mondatban teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” 15Ám ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, hogy egymást föl ne faljátok!

KNB SZIT STL BD RUF KG