Keresés a Bibliában

2 1Ha tehát ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség és a részvevő szeretet, 2tegyétek örömömet teljessé azzal, hogy egyetértetek, egymást szeretitek, együtt éreztek, egyet gondoltok. 3Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú
dicsőségvágyból. Tekintse inkább alázatosan egyik a másikat magánál kiválóbbnak. 4Senki se keresse csak a maga javát, hanem a másét is.

Krisztus példája.

5Ugyanaz az érzés legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt. 6Ő, isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, 7inkább szolgai alakot öltve kifosztotta önmagát és hasonló lett az emberekhez: 8külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9Ezért Isten fölmagasztalta és minden nevet fölülmúló nevet adott neki: 10Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, 11s minden nyelv hirdesse Isten, az Atya dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Buzgóság a jóban.

12Kedveseim, ti, akik mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok üdvösségteket, nemcsak amikor jelen vagyok, hanem sokkal inkább most, amikor távol. 13Hiszen Isten maga műveli bennetek jóakarata szerint a szándékot meg a végrehajtást is. 14Zúgolódás és okoskodás nélkül tegyetek meg mindent, 15hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedék közt, akik közt úgy ragyogtok, mint csillagok a világmindenségben. 16Ragaszkodjatok az élet igéjéhez, hogy Krisztus napján dicsőségemre váljatok. Akkor nem futottam hiába és nem fáradtam fölöslegesen. 17Még ha a hitetekért hozott áldozaton és szolgálaton fölül véremet is ontják, örülök és együtt örvendek mindnyájatokkal. 18Örüljetek ti is, és örvendezzetek velem.

KNB SZIT STL BD RUF KG