Keresés a Bibliában

A megváltás isteni műve

2Krisztus Jézus híveinek. Kegyelem nektek és békesség, Atyánktól, az Istentől és az Úr Jézus Krisztustól. 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma felettünk, akik hívőkké lettünk. Nagyszerű erejének hatását Krisztuson mutatta meg,

Pál küldetése.

3 1Ennek szolgája vagyok értetek, pogányokért, én Pál, Krisztus Jézus foglya. 5amelyről a korábbi időkben nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta a Lélek:

KNB SZIT STL BD RUF KG


29Ezért fáradok és küzdök az ő erejével, amely hathatósan működik bennem.

KNB SZIT STL BD RUF KG


15Magam sem értem mit teszek, mert nem azt teszem, amit szeretnék, (a jót), hanem, amit gyűlölök, (a rosszat). 18Tudom ugyanis, hogy a jó nem lakik bennem, vagyis testemben, mert akarni ugyan kész volnék, de arra, hogy a jót meg is tegyem, nem vagyok képes.

KNB SZIT STL BD RUF KG