Keresés a Bibliában

Az apostolokat újabb üldözés éri.

17De a főpapot és környezetét – vagyis a szadduceusok pártját – féltékenység fogta el. 18Lefogatták tehát az apostolokat és nyilvános börtönbe vetették őket. 19Az Úr angyala azonban éjjel kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket és így szólt hozzájuk: 20„Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a népnek a templomban az erről az életről szóló tanítást!” 21Hallgattak rá, s virradatkor bementek a templomba és prédikálni kezdtek. Mikor a főpap és kísérete megérkezett, összehívták a főtanácsot – vagyis a zsidó nép összes véneit – és üzentek a börtönbe, hogy vezessék elő őket. 22De mikor a szolgák odaértek (és kinyitották) a börtönt, nem lelték őket. Visszatértek tehát és jelentették: 23„A börtönt ugyan gondosan zárva találtuk, az őrök is ott álltak az ajtó előtt, de amikor benyitottunk, odabenn senkit sem találtunk.” 24A templomőrség parancsnoka és a főpapok a hír hallatára nem tudták elképzelni, mi történhetett. 25Egyszer csak beállított valaki s hírül hozta nekik: „Azok a férfiak, akiket ti börtönbe vetettetek, a templomban vannak és tanítják a népet.” 26Erre a parancsnok szolgáival együtt elment és elhozta őket. Erőszakot nem alkalmaztak, mert féltek, hogy a nép kövekkel támad ellenük. 27Elővezették tehát őket és a főtanács elé állították. Majd a főpap kérdőre vonta őket: 28„Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok róla, és mégis egész Jeruzsálemet elárasztottátok tanításotokkal, s ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.” 29De Péter és a többi apostol így válaszolt: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek! 30Atyáink Istene föltámasztotta Jézust, akit ti a keresztfára feszítve meggyilkoltatok. 31Isten jobbja Fejedelemmé és Üdvözítővé emelte őt, hogy megtérítse Izraelt és megbocsássa bűneit. 32Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki.” 33A hallgatóság erre olyan haragra lobbant, hogy arra gondoltak, megölik őket.

KNB SZIT STL BD RUF KG