Keresés a Bibliában

15Gondom lesz rá azonban, hogy ezekről holtom után is bármikor meg tudjatok emlékezni. 16Nem ravaszul kieszelt mesék nyomán adtuk nektek hírül Urunk Jézus Krisztus csodálatos erejét, hanem mint megdicsőülésének szemtanúi. 17Amikor Isten, az Atya megtisztelte és megdicsőítette, ez a szózat hangzott le hozzá a magasztos dicsőségből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, (őt hallgassátok)!” 18Mi hallottuk ezt az égből jövő szózatot, amikor vele voltunk a szent hegyen. 19Ezenkívül birtokában vagyunk a megbízható prófétai jövendöléseknek is. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító mécsre, amíg föl nem virrad a nappal és a hajnalcsillag föl nem kél szívetekben. 20Mindenekelőtt azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlen jövendölése sem származik egyéni értelmezésből. 21Emberi elhatározásból ugyanis sohasem született jövendölés, hanem a Szentlélektől sugallva Isten megbízásából beszéltek a szent férfiak.

KNB SZIT STL BD RUF KG