15Ő mindenkiért meghalt, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és föltámadt.
A nagy kiengesztelés hirdetője.
16Ezentúl tehát nem tekintünk senkit emberi szempontból. Ha Krisztust azelőtt emberi szempontból tekintettük is, most már nem úgy tekintjük. 17Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi tovatűnt, lám valami új valósult meg. 18Mindez Istentől ered, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, s aki ránk bízta a kiengesztelés szolgálatát. 19Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelte magával a világot s nem számítja be bűneinket, sőt ránk bízta a kiengesztelés igéjét. 20Tehát Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít általunk. Krisztus nevében kérlek: engesztelődjetek ki Istennel! 21Ő „bűnné” tette értünk azt, aki bűnt nem ismert, hogy általa igazak legyünk Istenben.