Keresés a Bibliában

A rabszolgák kötelességei.

6 1Mindazok, akik a rabszolgaság igájában görnyednek, tartsák gazdájukat teljes tiszteletben, hogy ne káromolja Isten nevét és tanításukat. 2Akinek pedig hívő gazdája van, ne hanyagolja el kötelességét vele szemben azért, mert testvére, hanem annál szívesebben szolgáljon neki, mert hívő, mert Isten előtt kedves és a javát akarja. Ezt tanítsd, erre buzdíts!

Óvás a kapzsiságtól.

3Ha valaki ellenkezőt tanít, s nem követi Urunk Jézus Krisztus üdvös igéit és az istenes tanítást, 4az elvakult és semmit sem ért. Fölösleges kérdéseken és szavakon nyargal, amiből csak irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszhiszemű gyanúsítás 5és zavart eszű, igazság híján lévő emberek torzsalkodása származik, akik jövedelmi forrásnak tekintik az istenfélő életet. 6Mindenesetre az istenfélő élet bőséges nyereség forrása, ha megelégedés kíséri. 7Hiszen semmit sem hoztunk e világra, s nem is vihetünk el semmit. 8Ha ennivalónk és ruhánk van, elégedjünk meg vele. 9Aki meg akar gazdagodni, kísértésbe esik, (az ördög) kelepcéjébe, és sok oktalan meg káros kívánságba, melyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. 10Minden baj gyökere ugyanis a pénz vágya. Néhányan törik magukat utána, ezért a hittől elpártoltak és sok bajba keveredtek.

Timóteus legyen példakép.

11Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől! Törekedjél inkább igaz lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. 12Vívd meg hit jó harcát! Szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást. 13Parancsolom neked Isten nevében, aki mindennek életet ad, és Krisztus Jézus nevében, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett az igaz hitvallás mellett: 14tartsd meg a parancsot bűntelenül és feddhetetlenül Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig. 15Az ő eljövetelét a boldog és egyedüli Uralkodó, a királyok Királya és az uralkodók Ura valósítja meg, 16aki egyedül halhatatlan, s megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat: tisztelet neki és örök hatalom! Amen.

KNB SZIT STL BD RUF KG