Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

KNB 100 SZIT 29 STL 12 BD 2 RUF 134 KG 106

Találatok a szövegekben

Ha az idegen vagy jövevény jóléthez jut nálatok, testvéred pedig ráfizet a vele való kapcsolatra, és kénytelen eladni magát az ilyen jövevénynek, a köztetek lakó idegennek vagy az ilyen jövevény család leszármazottainak, »
Amikor éhínség tört ki a vidéken, Ábrám lement Egyiptomba és ott lakott, mint jövevény, mert az éhínség súlyosan ránehezedett a vidékre. »
Neked és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek.” »
Ábrahám onnan a Negebre ment, Kádes és Sur között lakott, s mint jövevény, Gerárban tartózkodott. »
„Én csak vendég és jövevény vagyok nálatok. Ezért adjatok nekem egy sírhelyet, hogy házam halottait eltemethessem.” »
Jákob azon a földön lakott, amelyen atyja mint jövevény tartózkodott Kánaán földjén. »
Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel – úgymond – „idegen földön jövevény voltam.” »
Jövevény és napszámos nem ehet belőle. »
továbbá két fiát. Ezek közül az egyiket Gersomnak hívták, „mivel – úgymond – idegen földön jövevény voltam”; »
Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre, ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind. »
Aztán Izrael átvonult Egyiptomba, Jákob jövevény lett Kám földjén. »
Uram, Izrael reménysége, és szabadítója a nyomorúság idején: Miért vagy olyan e földön, mint valami jövevény, mint az utas, aki csak éjjeli szállásra tér be? »
Lakjál jövevényként abban az országban. Én veled leszek és megáldalak. Ezt a földet úgyis mind neked és utódaidnak adom, és megtartom eskümet, amelyet atyádnak, Ábrahámnak esküdtem. »
Jákob elérkezett apjához, Izsákhoz, Mamrébe, Kirjat-Arbába, azaz Hebronba, ahol Ábrahám és Izsák jövevényként laktak. »
Azután ezt mondták a fáraónak: „Azért jöttünk, hogy mint jövevények, az országban tartózkodjunk. Szolgáid nem találtak legelőt juhaik számára, mivel az éhség súlyosan ránehezedett Kánaán földjére. Engedd meg tehát, hogy szolgáid Gósen földjén maradjanak.” »
De mivel szövetséget kötöttem velük, hogy vándorlásuk földjét, Kánaánt, amelyen jövevényként éltek, birtokul adom nekik, »
A föld eladása nem jelenti minden jog elvesztését, mivel a föld az enyém, ti meg csak jövevények és vendégek vagytok számomra. »
Dávid ezután megkérdezte a legénytől, aki a hírt hozta neki: „Hova való vagy?” „Egy amalekitának, egy betelepült jövevénynek vagyok a fia” – válaszolta. »
Hiszen csak idegenek és jövevények vagyunk előtted, mint amilyenek atyáink is voltak. Napjaink elfogynak a földön, mint az árnyék, és nincs miben reménykednünk. »
Majd egybegyűjtötte egész Júdát és Benjamint, valamint a köztük lakó, Efraimból, Manasszéból és Simeonból való jövevényeket. Sokan menekültek ugyanis hozzá, mert látták, hogy vele van az Úr, az ő Istene. »
Együtt örült Júdának egész gyülekezete, a papok és a leviták, az Izraelből jöttek egész sokasága, végül a jövevények, akik Izraelből valók voltak, de megtelepedtek Júdában. »
A szegény embereknek atyjuk voltam, s jövevények ügyét rendjén kivizsgáltam. »
Idegenből jöttnek nem kellett kint hálni, minden jövevénynek nyitva állt a kapum. »
Amikor még kis számban és kevesen, jövevényként éltek azon a földön, »
Mások ismeretlen jövevényeket nem fogadtak be, ők azonban érdemekben gazdag vendégeket vetettek szolgaságra. »
Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohórust, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai jövevényt. »
Sőt amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan a nyomukba szegődtek Pálnak és Barnabásnak. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében. »
Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai. »
Mind hitben hunytak el, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. »

Találatok a szövegben 27 találat

Leviták könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 25 47Ha az idegen vagy jövevény jóléthez jut nálatok, testvéred pedig ráfizet a vele való kapcsolatra, és kénytelen eladni magát az ilyen jövevénynek, a köztetek lakó idegennek vagy az ilyen jövevény család leszármazottainak, 23A föld eladása nem jelenti minden jog elvesztését, mivel a föld az enyém, ti meg csak jövevények és vendégek vagytok számomra.
Teremtés könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 12 10Amikor éhínség tört ki a vidéken, Ábrám lement Egyiptomba és ott lakott, mint jövevény, mert az éhínség súlyosan ránehezedett a vidékre.
  • 17 8Neked és utánad utódaidnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodol: Kánaán egész földjét örök birtokul, és én Istenük leszek.”
  • 20 1Ábrahám onnan a Negebre ment, Kádes és Sur között lakott, s mint jövevény, Gerárban tartózkodott.
  • 23 4„Én csak vendég és jövevény vagyok nálatok. Ezért adjatok nekem egy sírhelyet, hogy házam halottait eltemethessem.”
  • 37 1Jákob azon a földön lakott, amelyen atyja mint jövevény tartózkodott Kánaán földjén.
  • 26 3Lakjál jövevényként abban az országban. Én veled leszek és megáldalak. Ezt a földet úgyis mind neked és utódaidnak adom, és megtartom eskümet, amelyet atyádnak, Ábrahámnak esküdtem.
  • 35 27Jákob elérkezett apjához, Izsákhoz, Mamrébe, Kirjat-Arbába, azaz Hebronba, ahol Ábrahám és Izsák jövevényként laktak.
  • 47 4Azután ezt mondták a fáraónak: „Azért jöttünk, hogy mint jövevények, az országban tartózkodjunk. Szolgáid nem találtak legelőt juhaik számára, mivel az éhség súlyosan ránehezedett Kánaán földjére. Engedd meg tehát, hogy szolgáid Gósen földjén maradjanak.”
Kivonulás könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 2 22Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel – úgymond – „idegen földön jövevény voltam.”
  • 12 45Jövevény és napszámos nem ehet belőle.
  • 18 3továbbá két fiát. Ezek közül az egyiket Gersomnak hívták, „mivel – úgymond – idegen földön jövevény voltam”;
  • 6 4De mivel szövetséget kötöttem velük, hogy vándorlásuk földjét, Kánaánt, amelyen jövevényként éltek, birtokul adom nekik,
Zsoltárok könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 39 13Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre, ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind.
  • 105 23Aztán Izrael átvonult Egyiptomba, Jákob jövevény lett Kám földjén. 12Amikor még kis számban és kevesen, jövevényként éltek azon a földön,
Jeremiás könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 14 8Uram, Izrael reménysége, és szabadítója a nyomorúság idején: Miért vagy olyan e földön, mint valami jövevény, mint az utas, aki csak éjjeli szállásra tér be?
Sámuel II. könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 1 13Dávid ezután megkérdezte a legénytől, aki a hírt hozta neki: „Hova való vagy?” „Egy amalekitának, egy betelepült jövevénynek vagyok a fia” – válaszolta.
Krónikák I. könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 29 15Hiszen csak idegenek és jövevények vagyunk előtted, mint amilyenek atyáink is voltak. Napjaink elfogynak a földön, mint az árnyék, és nincs miben reménykednünk.
Krónikák II. könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 15 9Majd egybegyűjtötte egész Júdát és Benjamint, valamint a köztük lakó, Efraimból, Manasszéból és Simeonból való jövevényeket. Sokan menekültek ugyanis hozzá, mert látták, hogy vele van az Úr, az ő Istene.
  • 30 25Együtt örült Júdának egész gyülekezete, a papok és a leviták, az Izraelből jöttek egész sokasága, végül a jövevények, akik Izraelből valók voltak, de megtelepedtek Júdában.
Jób könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 29 16A szegény embereknek atyjuk voltam, s jövevények ügyét rendjén kivizsgáltam.
  • 31 32Idegenből jöttnek nem kellett kint hálni, minden jövevénynek nyitva állt a kapum.
Bölcsesség könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 19 14Mások ismeretlen jövevényeket nem fogadtak be, ők azonban érdemekben gazdag vendégeket vetettek szolgaságra.
Apostolok Cselekedetei (Szent István Társulati Biblia)
  • 6 5Tetszett a javaslat az egész közösségnek, és kiválasztották Istvánt, ezt a hittel és Szentlélekkel eltelt férfit, aztán Fülöpöt és Prohórust, Nikánort és Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai jövevényt.
  • 13 43Sőt amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan a nyomukba szegődtek Pálnak és Barnabásnak. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében.
Efezusiaknak írt levél (Szent István Társulati Biblia)
  • 2 19Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai.
Zsidóknak írt levél (Szent István Társulati Biblia)
  • 11 13Mind hitben hunytak el, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön.